Külföld

Egypárti demokrácia

admin
admin

2007. 11. 18. 10:11

A hatalom pártjának is nevezett Egységes Oroszország párt küldöttsége Kínában tanulmányozza az egypártrendszerű demokrácia kérdéseit a Kommerszant című lap értesülése szerint.

A lap hétvégi számában írt arról, hogy Kínában megjelent a Közép Birodalmának pártrendszeréről szóló fehér könyv, amely részletesen elemzi az egypárti demokrácia vonásait. A lap megállapítja, hogy a kínai államtanács sajtóosztálya által kiadott fehér könyvek a kínai politika életbe vágó kérdéseit elemzik, és megállapításaikat a megjelenéstől kezdve hosszú távú kormányprogramnak szokás tekinteni.


Nem majmolnak


A szóban forgó kötet bevezetője szerint a politikai pártok rendszere a mai demokrácia legjelentősebb komponense, de minden egyes országban az ottani körülmények határozzák meg, hogy konkrétan milyen rendszert kell követni. “A nyugati politikai rendszer vak másolása elkerülhetetlenül bukásra van ítélve, ezért ki kell dolgozni a demokrácia saját modelljeit” – áll a bevezetőben.


A szerzők szerint a kínai politikai rendszer eltér mind a nyugati országok többpárti s kétpárti versenyrendszerétől, mind a világ sok országában fennálló egypárt-rendszertől is. Lényegi vonás, hogy a vezető kínai pártban teljességgel demokratikus rendszer épült ki, s ennek útján ez a párt irányítja az országot, valamint a többi engedélyezett párt tevékenységét. Az e pártokkal való együttműködés alapvető formái, hogy konzultációkat folytat velük a Kínai Kommunista Párt, továbbá választott képviselőiket csekély súlyú kormányzati posztokra nevezik ki, így a lakosság rétegei kifejezésre juttathatják érdekeiket, de úgy, hogy az ne ássa alá a KKP hatalmi monopóliumát.


“Az ország irányításában a demokratikus pártok segítik a KKP-t, de nem váltják fel: a sok párt együttműködésének rendszere lépett Kínában a pártok közötti harc és vetélkedés helyére, s ez véget vetett a politikai instabilitásnak és a vezető rezsim gyakori váltásának” – idézte a fehér könyv szerzőit a Kommerszant.


Oroszország tanul


A könyv bemutatóján a szerzők felszólították “más országok elvtársait”, hogy aktívan tanulmányozzák Pekingnek a demokratikus rendszer kiépítésében szerzett tapasztalatait.
Az Egységes Oroszország párt érdeklődését olyannyira felkeltette a lehetőség, hogy a hét végén Kínában a KKP központi bizottsága szervezeti osztályának, valamint az orosz párt vezető testületének szervezésében zárt ajtók mögötti tanácskozás kezdődik.


Az Egységes Oroszország – amelynek jelölőlistáját Vlagyimir Putyin államfő vezeti, s amely elsöprő győzelemre számíthat a december 2-re kitűzött választásokon -, még a voksolás előtt hozzálát a demokratikus elemeket tartalmazó egypárti rezsim kiépítésében szerzett kínai tapasztalatok tanulmányozásához – olvasható a Kommerszantban.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Visegrád, 2017. február 15.
Szatmáry Kristóf fideszes képviselő érkezik a Fidesz-KDNP frakciószövetség kihelyezett tanácskozására Visegrádon 2017. február 15-én.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Feketemunkás a Fidesz kereskedelempolitikusának cégében

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.