Külföld

Csempészés miatt történt a katasztrófa

admin
admin

2007. 11. 18. 10:25

Csempészés és pénzhajhászás okozta a Kercsi-szorosban egy hete bekövetkezett katasztrofális környezetszennyezést - jelentette ki a kercsi halászati és oceanográfiai intézet igazgatója.

A Zerkalo Nyegyeli című ukrán hetilapnak adott interjúban Borisz Panov kifejtette: a szorosban azért torlódott össze mintegy 150 hajó a pusztító vihar idején, mert tulajdonosaik és kapitányaik meg akarják takarítani a kikötői díjakat és el akarták kerülni a szokásos kikötői ellenőrzéseket, s ezért rendszeresen a szorosban rakják át rakományaikat. Elmondta: természetesen járnak határőrök és vámosok a Kercsi-szorosban, de a térség nem szerepel egyetlen megfigyelési programban sem, így ott nincs rendszeres ellenőrzés.


“Ezerszer elmondtuk, hogy megengedhetetlen az átrakodás a szorosban, de az illetékesek a fülük botját sem mozgatták. Hát most felrobbant a bomba. Ha nem lenne a folytonos átrakodás, nem lett volna a helyszínen vagy 150 hajó, és senki nem vesztette volna az életét” – mondta Panov. Hozzátette: a környezeti katasztrófa mértékéről semmit nem tud mondani, mert egyelőre felbecsülhetetlen a kár.


A lap szerint Viktor Semcsuk, a Krim-félsziget ügyésze megerősítette, hogy a szorosban történő átrakodás a csempészet miatt ilyen népszerű. “A csempészet mértékéről nem tudok semmit mondani, emlékezetem szerint egyetlen hivatalos szervtől sem kaptunk semmiféle bejelentést a szorosban történő átrakodásról, vagy ezzel összefüggő törvénysértésekről. Nem tudom, ki áll a dolgok mögött” – mondta az ügyész.


November 11-én, vasárnap, az utóbbi évtizedek állítólag legsúlyosabb viharában 12 hajó – köztük 8 orosz – szenvedett balesetet a Kercsi-szorosban. Négy hajó elsüllyedt, hat a horgonyról leszakadva zátonyra, illetve partra sodródott, és két hajó súlyos károkat szenvedett. Az elsüllyedt Nahicsevan személyzetéből többen odavesztek.


A Volgonyeft-139 kettétört, és tartályából 1300-2000 tonna pakura, másik két teherhajóból több mint 4000 tonna kén került a vízbe. A rendkívül súlyos környezetszennyezést főleg a pakura okozza: a súlyos következmények felszámolása különböző becslések szerint akár tíz évig is eltarthat és több százmilliárd rubelt is felemészthet.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.