A politikus szerint Gyurcsány Ferenc állami eszközöket felhasználva szállt be az RMDSZ mellett a romániai európai parlamenti választások csatározásaiba. Hozzátette: valószínűleg ezért időzítették a mostani együttes kormányülést másfél héttel az esedékes választások elé.
A Fidesz a romániai EP-választáson Tőkés László református püspököt támogatja, akinek kampányában részt vett Orbán Viktor pártelnök is.
Balla Mihály hangsúlyozta: a Fidesz szerint magyar szempontból sikertelen volt a szerdai nagyszebeni együttes magyar-román kormányülés, mert sem a Sapientia egyetem, sem az autonómia, sem a kisebbségi törvényjavaslat nem szerepelt a témák között. Hozzátette: a hírek szerint ugyanakkor a tárgyaláson szóba került a munkaerő szabad áramlásának kérdése, “ami azért pikáns, mert Gyurcsány Ferenc annak idején értelmi szerzője volt a 23 millió románnal fenyegető szocialista kommunikációnak”.
Balla Mihály szerint a kormány az elmúlt időszakban számos intézkedéssel sújtotta a határon túli magyarokat, hiszen – mint mondta – megszüntette a Máértet, az Illyés közalapítványt, és a 2008-as költségvetésben is csökkenti a határon túliak támogatását.