Külföld

Elsüllyedt egy magyar hajó Regensburgban

admin
admin

2007. 11. 14. 11:26

Rakodás közben meghasadt szerda reggel egy magyar teherhajó a Duna németországi szakaszán, Regensburg kikötőjében, és a hajónak csak az eleje és a hátsó része lóg ki a vízből; személyi sérülés nem történt.

A teherhajót vasérccel rakodták meg kora reggel, nem sokkal 5 óra után, és a tervek szerint két óra állt volna erre rendelkezésre. A fedélzeten már mintegy 400-600 tonna vasérc volt – és még jóval nagyobb mennyiség berakodása volt hátra -, amikor a hajó közepe a hatalmas teher súlya alatt meghasadt. A hajó középső része teljesen elsüllyedt, a vízből csak az eleje és a hátsó része látszik ki – mondta az MTI-nek a regensburgi rendőrség szóvivője, Michael Rebele. Az előzetes vizsgálatok arra derítettek fényt, hogy a rakodás szakszerűtlenül történt.


A kikötői hatóságok hozzáláttak a szerencsétlenül járt hajó kiemeléséhez. A munkálatok teljes bizonyossággal eltartanak a késő esti órákig, s azokhoz különleges darukra van szükség. A szóvivő tetemes anyagi kárról beszélt, hozzátéve, hogy annak tényleges nagyságát csak a kiemelés után tudják megállapítani. Hozzátette ugyanakkor, hogy “nem fiatal” hajóról van szó, s annak jelenlegi értékét 300 ezer euróra becsülte.



Mentik a ketttört hajót (Fotó: EPA)

A regensburgi rendőrség szóvivője ugyanakkor a leghatározottabban cáfolta azokat a korábbi értesüléseket, amelyek szerint a baleset következtében több száz liter olaj ömlött volna a folyó vizébe. Ezzel összefüggésben közölte: a víz felszínén vasércpor ömlött szét, s minden valószínűség szerint ezt hihették olajnak.


A hajó egy magyar vállalat tulajdonában van, de korábban németeké volt és egy bajor folyó után a Regnitz nevet viselte. Az MTI érdeklődésére a magyar tulajdonos nem kívánt nyilatkozni az esetről.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

Miniature figures near Bitcoin physical coin. Futures on Bitcoins increased by more than 20% after their American debut on the Chicago Cboe Futures Exchange.  (Photo by Manuel Romano/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.