Külföld

Szabadesés Bush külpolitikája?

admin
admin

2007. 11. 11. 17:10

"Egyfajta szabadesésként" jellemezte John Bolton volt amerikai ENSZ-nagykövet az Egyesült Államok jelenlegi külpolitikáját.

George W. Bush amerikai elnök egykori bizalmasa vasárnap közzétett nyilatkozatában kifejtette, hogy az európai szövetségesek különösen az iráni atomprogram körül kialakult konfliktusban lazították fel Washington kemény irányvonalát. Colin Powell volt külügyminiszter végül már azt is megpróbálta, hogy az amerikai Irán-politikát az európaiakhoz igazítsa, akik sokkal inkább “mézesmadzaggal”, mintsem “furkósbottal” akarták rábírni Teheránt urándúsítási programjának leállítására.

A német, brit és francia diplomatákkal tartott találkozókon mindig bőségesen megvitatták az Iránnak szánt gazdasági ösztönzőket – mondta Bolton, akit tavaly a szenátus Bush elnök akarata ellenére nem erősített meg az ENSZ-nagyköveti poszton. “Az európaiaknak hosszú listájuk volt (az ösztönzőkből) – kereskedelem, beruházási lehetőségek, technológiák. A mézesmadzag mindig hosszabb volt mint a furkósbot”.

Bolton szerint az európai diplomácia kudarcot vallott és mostanra, négy és fél év után csak két lehetőséget hagyott az Egyesült Államoknak: “az egyik a rendszerváltás és a másik pedig végső eszközként a katonai erő célzott alkalmazása az iráni atomprogram ellen”.

Az AP amerikai hírügynökség abból az alkalomból készített interjút a volt amerikai ENSZ-nagykövettel, hogy néhány napja jelent meg a Surrender is Not an Option: Defending America at the United Nations and Abroad (A megadás nem választási lehetőség: Amerikát védve az ENSZ-ben és külföldön) című memoárkötete, amelyben számos ponton bírálja Bush külpolitikáját.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Mentőkhöz menekült az elkószált 14 éves kutya

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.