Nagyvilág

Januárban választ Pakisztán

Jövő csütörtökön, november 15-én feloszlatják a pakisztáni parlament alsóházát, és még 2008. január 9. előtt megtartják a választásokat - jelentette be vasárnap a Ravalpindiben lévő főparancsnoki hivatalában tartott sajtókonferenciáján Pervez Musarraf pakisztáni elnök.

Az államfő szerint a választások időpontjának végső jóváhagyása a nemzeti választási bizottságon múlik. Musarraf egyúttal közölte, hogy lemond hadsereg-főparancsnoki tisztségéről, és új elnöki hivatali esküjét civilként fogja letenni.

Az alsóház feloszlatásának most bejelentett időpontja megegyezik azzal, amit még a november 3-án bevezetett rendkívüli állapot előtt kitűztek Pakisztánban. Ez utóbbi feloldásának időpontjáról azonban Musarraf nem nyilatkozott, csupán a terrorizmus elleni harc erősítését hirdette meg.

Az államfő kijelentette: nem sértette meg az ország alkotmányát a rendkívüli állapot bevezetésével, amelyet azzal indokolt, hogy “a szabad és tisztességes választások légkörének biztosításához volt rá szükség”. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy a nyugati államok nem függesztik fel a Pakisztánnak nyújtott segélyeket a rendkívüli intézkedésekre hivatkozva.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik