Nagyvilág

Felvették a VMSZ-t az Európai Néppártba

Felvették a Vajdasági Magyar Szövetséget az Európai Néppártba - jelentette be pénteken Brüsszelben Pásztor István, a VMSZ elnöke, aki szerint komoly veszély fenyegeti a vajdasági magyarokat, a koszovói rendezés után ugyanis a szerbek majd a Vajdaságban fognak letelepedni.

Mint elmondta, szavazati joggal járó tagságot kaptak, annak ellenére, hogy a tagság kezdeti szakaszában a Néppárt hivatalosan megfigyelői státusnak nevezi az új tagpárt jogállását.

Nőhet a VMSZ befolyása

Ezt követi majd – Pásztor reményei szerint másfél-két éven belül – a társult tagsági státus, végül pedig – ha Szerbia európai uniós tagországgá válik – a hivatalos elnevezés szerint is teljes jogú tagság.

A VMSZ vezetője arra számít, hogy e befolyásos pártcsaládba kerülve növekszik a Vajdasági Magyar Szövetség súlya, és kinyílik számára a politizálás lehetősége az európai színtéren is. “Erre nagy szükség van, mert a vajdasági magyar közösséget ma is komoly veszélyek fenyegetik” – tette hozzá.

Koszovói szerbek a Vajdaságban?

Az egyik ilyen veszélyt abban jelölte meg, hogy a koszovói rendezés során újabb menekülthullám indulhat el a dél-szerbiai tartományból. További veszély az, hogy a január elsején életbe lépő EU-szerb toloncegyezmény alapján az azt követő 15 hónap során több tízezer embert – túlnyomó többségben koszovói származású romát – fognak kitoloncolni az Európai Unió területéről Szerbiába.

“Attól tartunk, nehogy ezek az emberek a Vajdaságban telepedjenek le, azokban a térségekben, ahol mi élünk, mert ezzel még jobban megváltoznának a nemzetiségi arányok” – fogalmazott Pásztor. Elmondta, hogy több tíz olyan bejelentést kaptak, miszerint a Vajdaságban a rendőrség összeírja az üresen álló házakat. Megjegyezte, nem tudja, hogy ez az esetleges betelepítést célozza-e.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik