Nagyvilág

Lemondott a cseh kormányfőhelyettes

Benyújtotta lemondását szerdán Jirí Cunek, cseh kormányfőhelyettes és regionális fejlesztési miniszter.

A korábban romaellenes kijelentéseiről elhíresült miniszter, aki egyben a koalíciós Kereszténydemokrata Unió-Csehszlovák Néppárt elnöke, azután mondott le, hogy az államügyészség úgy döntött: újra megnyitja egy korábbi korrupciógyanús ügyét. Ez arról szól, hogy Cunek még Vsetín polgármestereként állítólag kenőpénzt vett fel egy helyi építési vállalattól. Ugyanakkor a politikus annak gyanújába keveredett, hogy a 90-es években visszaélt a szociális támogatásokkal is.

A közszolgálati televízió szerint ugyanis Cunek akkor vett fel állami szociális támogatásokat, amikor bizonyíthatóan legalább 3,5 millió koronát helyezett el különböző bankokban. Cunek mindezt tagadja, és azt állítja: a pénz többségét szülei, illetve unokatestvére kölcsönözték neki, mert vállalkozni akart. Miután azonban polgármesterré választották, ez a terve nem valósult meg, s ezért később a pénzt visszaadta. Míg pártja vezetése a magyarázatot elfogadta és kedden este újra bizalmat szavazott neki, a szerdai cseh médiák szerint ez a magyarázat is hiteltelen, s Cuneknek távoznia kellene a közéletből.

Mirek Topolánek kormányfő Cunek lemondó levelét továbbította Václav Klaus államfőnek, s várható, hogy az a lemondást elfogadja. Cunek utódjáról egyelőre nincs döntés. A kormányfő ugyanakkor a tények elferdítésével és manipulációval vádolta meg a közszolgálati televíziót Cunek-ügyben. A televízió visszautasította a bírálatokat, s közölte: állításait továbbra is fenntartja.

A kormányban jelenleg az oktatási miniszteri tárcának sincs gazdája, mert Dana Kuchtová több mint egy hónapja lemondott. A Zöldek Pártjának alelnöke azért távozott miniszteri bársonyszékéből, mert nem tudta megfelelően kezelni az európai uniós támogatások ügyét, s a késlekedés miatt Csehország nagyobb összegektől eshet el. Utódjáról egyelőre a Zöldek nem tudnak megegyezni, ezért a tárcát ideiglenesen Martin Bursík környezetvédelmi miniszter vezeti.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik