Nagyvilág

Elkezdték a koreai atomlétesítmények leszerelését

Amerikai szakértők megkezdték hétfőn az egyetlen működőképes észak-koreai atomreaktor leszerelését - jelentették be Washingtonban.

Tom Casey fehér házi szóvivő közölte, hogy a jongbjoni nukleáris létesítmény leszerelése “az első kedvező lépés a folyamatban”, Washington pedig azt reméli, hogy a leszerelésnek lesz folytatása.

A fehér házi szóvivő nem részletezte, hogy az amerikai szakértői csoport pontosan milyen munkát végez. Előzőleg Christopher Hill amerikai főtárgyaló annyit közölt, hogy a leszerelési folyamat legalább egy évet vesz majd igénybe.

Jongbjonban található Észak-Korea egyetlen működőképes atomreaktora, illetve két másik nukleáris létesítménye. Phenjan idén júliusban már leállította a reaktort, és ígéretet tett arra, hogy az év végéig le is szereli a létesítményt.

A külvilágtól elszigetelten élő, sztálinista vezetésű Észak-Korea tavaly októberben hajtotta végre első atomrobbantását. Phenjan nukleáris programja leállításáért cserébe energiasegélyt és politikai engedményeket kap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik