Nagyvilág

Erősödött a Hillary Clintonra biztosan nem szavazók tábora

Erősödött azoknak a tábora, akik biztosan nem kívánnak szavazni Hillary Clintonra a 2008-as amerikai elnökválasztáson az Egyesült Államok legnépesebb szövetségi államában, a 34 milliós Kaliforniában.

Egy friss felmérés szerint – amelynek eredményét pénteken ismertették – a volt first lady továbbra is biztosan vezeti a Demokrata Párt elnökjelöltségére pályázók rangsorát, de egyetlen más politikus személye sem osztja meg annyira a szavazókat, mint ő.

A hagyományosan demokrata többségű Kalifornia népességének egyharmada biztosan Clintonra fog szavazni, de mostanra már ugyanannyian tudják: a New York-i szenátor asszonyra nem voksolnak.

Mint azt Mark DiCamillo, a Field Poll igazgatója elmondta: a nyugati parti államban a lakosság 48 százaléka alakított ki kedvező képet Clintonról, 39 százalék azonban határozottan elutasítja személyét. A szakértő szerint ez a megosztottság tartós, nem valószínű, hogy el fog tűnni. A demokrata jelölt-aspiránsok közül senkinek sincs ilyen biztos negatív szavazótábora.

Vetélytársai támadják

Elemzők szerint Bill Clinton feleségének népszerűsége nagy mértékben apadt a demokrata pályázók szerdai philadelphiai vitája után, amelyen vetélytársai valóságos össztüzet zúdítottak rá.
Különösen az afro-amerikai Barack Obama szenátor és John Edwards volt szenátor támadta, kétségbe vonva őszinteségét, következetességét és ítélőképességét. Felrótták neki, hogy megmásította az iraki háborúval és a terroristagyanús személyek kínzásával kapcsolatos nézeteit, ha politikai érdekei úgy kívánták és Irán esetében “kardcsörtető” nézeteket vall.

A két férfi között álló Hillary Clinton lerázta magáról a bírálatokat, s egy alkalommal a nők támogatását kérte a “politikus srácok klubja” ellenében. Obama szenátor ezt másnap kifogásolta, mondván: amikor az ő nézeteit bírálták egy korábbi iowai vitában, ő sem védekezett azzal, hogy azért támadják, mert más (a bőrszíne).


Népszerűtlen nézetek

A philadelphiai vita után idősebb George Bush volt amerikai elnök úgy nyilatkozott: csökkentek Clinton esélyei a demokrata elnökjelöltség megszerzésére. Az Egyesült Államok máig nagy befolyású 41. elnöke, a mostani elnök apja azt mondta a Fox News hírtelevízióban: néhány hete még biztosnak tűnt számára, hogy Clinton lesz a demokrata jelölt, de most már kétségei vannak. Túl sokan támadják pártján belül – mondta, hozzátéve, hogy a volt first lady-t kemény ellenfélnek tartja, aki eddig nagyon jól teljesített.

Bush véleményét erősítette meg a republikánusok egyik legismertebb választási szakértője, Newt Gingrich egykori házelnök. Clinton esélye a jelöltség megszerzésére szerinte 80-ról legalább 50 százalékra csökkent. Gingrich szerint Clinton nagyon gyengén szerepelt a vitában, amiből nem biztos, hogy fel tud épülni.

Gingrich megítélése szerint Clinton különösen két nézetével vágta maga alatt a fát. Sokakban ellenérzést szül, hogy több millió dolláros adóemelést támogat. Ezenkívül nem ellenzi a New York-i kormányzó azon kezdeményezését, hogy adjanak jogosítványt az illegális bevándorlóknak, akik ezáltal szinte szavazati jogot szereznének.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik