Nagyvilág

Kurd felkelőket zártak körbe a törökök

Az Anatólia hivatalos hírügynökség hétfői jelentése szerint mintegy száz kurd felkelőt zártak körbe török katonák az iraki határ közelében lévő térségben. A műveletben harci helikoptereket is bevetetettek.

A térségben már 100 ezer török katonát vontak össze, akik mintegy 3 ezer kurd felkelőt üldöznek. Folytatódtak az összecsapások Tunceli tartományban, az iraki határ északnyugati részén, ahol a hadsereg vasárnap indított műveletének első napján 15 kurd felkelő halt meg.


Tunceliben hétfőn életét vesztette a török hadsereg egyik katonája is, aki egy olyan taposóaknára lépett, amelyet a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) fegyveresei telepítettek. Eközben Ankarában a legmagasabb szintű állami vezetők jelenlétében a török hadsereg nagyszabású díszszemlével emlékezett meg a Török Köztársaság kikiáltásának 84. évfordulójáról. Elemzők szerint a török vezetés a nemzeti ünnepet igyekszik felhasználni arra, hogy fitogtassa az ország katonai erejét a látványos parádéval.


Abdullah Gül elnök Yasar Buyukanit tábornok, vezérkari főnök társaságában egy nyitott Mercedes gépkocsiról szemlélte meg a felsorakozott alakulatokat. A díszszemle során a főváros légterében vadászgépek húztak el, miközben harckocsik, nehéztüzérségi ütegek és páncélozott szállító harcjárművek vonultak fel. A parádét Recep Tayyip Erdogan kormányfő és több más vezető politikus is megtekintette. Gül államfő üzenetében leszögezte: “az a harc, amelyet a nemzet már hosszú ideje folytat a terrorista átok ellen, mostantól még elszántabb lesz”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik