Nagyvilág

Clinton és Giuliani a legesélyesebb elnökjelölt

Hillary Clinton New York-i szenátor és Rudy Giuliani volt New York-i polgármester a demokrata, illetve a republikánus párti elnökjelöltség legesélyesebb várományosa a 2008-as elnökválasztás előtt – állítja az Iowai Elektronikus Piac.

Az elnökválasztások kimenetelét immár 20 éve nagy pontossággal előrejelző úgynevezett Iowai Elektronikus Piac szerint – amelyet az Iowai Egyetem professzorai működtetnek politikai információk “értékesítésére” – Clinton-Giuliani párviadal várható, amely a demokrata jelölt mintegy 4 százalékpontos győzelmével fog végződni. Jóllehet még több mint egy év hátra van a választásokig, az iowai piac a két New York-i politikus kiemelkedését valószínűsíti.


A mutatók szerint Clinton 70 százalékos eséllyel szerzi meg pártja jelöltségét, míg az őt követő Barack Obama szenátornak erre 16 százalék esélye van. A republikánus oldalon szorosabbnak látszik a verseny, Giuliani 40 százalékos eséllyel vezet, a második Mitt Romney volt massachusettsi kormányzó 31,5 százalékkal. A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint 44-48 százalék az esélye annak, hogy Clintoné lesz a demokrata jelöltség, Giuliani esetében 24-32 százalékos ez a mutató.

Az amerikai média az öt hónapja kezdődött elnökválasztási kampány alatt nagyjából öt jelöltre szűkítette figyelmét, holott még 17 republikánus és demokrata politikus küzd pártja jelöltségéért – állapította meg a Joan Shorenstein Sajtóközpont hétfőn nyilvánosságra hozott tanulmányában. A szóban forgó öt jelölt – a demokrata Hillary Clinton és Barack Obama, valamint a republikánus Rudy Giuliani, Mitt Romney és John McCain — szerepelt a tudósítások több mint felében.


A tanulmány készítői azt is megállapították, hogy a két legnépszerűbb politikus, Clinton és Giuliani bemutatása korántsem volt barátságos: tíz tudósításból négy kedvezőtlen képet festett róluk, három semleges hangnemű volt és csak három sugallt pozitív üzenetet. Az amerikai közvélemény jobban érdeklődik a kampányhírek iránt mint a korábbi választásoknak ebben a szakaszában, de még így is csak minden negyedik amerikai követi figyelemmel a kampányküzdelmet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik