Nagyvilág

Vízágyút vetettek be a japánok a kínaiak ellen

Vízágyút vetettek be japán járőrhajók egy kínai hajó ellen, amelyen aktivisták tiltakoztak a Kelet-kínai-tenger egy kis szigetcsoportjára vonatkozó japán követelések ellen - közölte az aktivista csoport szóvivője vasárnap Pekingben.

A tiltakozókat szállító hajó 13 kilométerre megközelítette a kínaiul Tiaojünek (Diaoyu), japánul Szenkakunak nevezett, vitatott hovatartozású szigetcsoportot. Ezután japán járőrhajók vízágyúval távolították el a demonstrálókat a szigetek körzetéből – jelentette be a hongkongi bejegyzésű szervezet.

A japán parti őrség illetékese elmondta, hogy észlelték, amint egy kínai zászló alatt közlekedő hajó belépett a partközeli vizekre, és figyelmeztetést adtak ki. Azt nem erősítették meg, hogy valóban vízágyút vetettek volna be a hajó ellen, amely egy óra múlva nyugat felé elhagyta a Kína által vitatott japán felségvizeket.

Az incidens után a japán kormány diplomáciai csatornákon keresztül tiltakozott a kínai kormánynál, hangoztatva, hogy a nemzetközi jog szerint a szigetek vitán felül japán területnek tekintendők.

A Kelet-kínai-tenger kis szigetcsoportjának hovatartozása egyike az évtizedek óta tartó vitáknak Tokió és Peking között. Japán 1895-ben, Tajvan gyarmatosításával foglalta el a szigeteket, amelyeket azóta is ellenőrzése alatt tart, miközben Tajvan is igényt tart rájuk

Ajánlott videó

Olvasói sztorik