Nagyvilág

Visszaszorult az al-Kaida

Jelentősen csökkent az al-Kaida által megtestesített fenyegetettség több olyan bagdadi negyedben, amely korábban a terrorszervezet bástyájának számított - jelentette ki az Irakban állomásozó amerikai erők főparancsnoka. Közben vasárnap elraboltak 11 szunnita törzsi vezetőt vasárnap Bagdadban azt követően, hogy találkoztak Núri al-Máliki iraki kormányfő tanácsadóival - közölték iraki biztonsági források.

David Petraeus tábornok újságíróknak nyilatkozva úgy ítélte meg, hogy “az al-Kaida tevékenysége és mozgásszabadsága csökkent,” ugyanakkor bizonyos területeken azonban új veszélyek leselkednek az irakiakra maffiajellegű tevékenységet folytató bűnözők részéről.

Petraeus a Speicher nevű amerikai katonai táborban nyilatkozott, amely Bagdadtól 130 kilométerrel északra, Szaddám Huszein megdöntött diktátor szülővárosának, Tikrítnek a közelében található. A tábornok beszámolt az amerikai hadseregnek az al-Kaida felszámolása terén elért bagdadi eredményeiről.

Az új veszélyekkel kapcsolatban olyan bűncselekményekről – emberrablásokról, korrupcióról, zsarolásról – beszélt, amelyek nem köthetők a felekezetek közötti gyűlölethez.

Emberrablás, gyilkosság

A törzsi vezetők Dijála tartomány székhelyének, Baakúbának a környékéről érkeztek a fővárosba, hogy tárgyaljanak a kormány képviselőivel az al-Kaida terrorszervezet elleni közös fellépésről.

Az As-Saab észak-bagdadi negyedben rabolták el őket, amely állítólag a Mahdi Hadserege nevű síita milícia befolyása alatt áll. Két gépkocsin utaztak éppen vissza tartományukba, amikor fegyveresek lesből megtámadták őket – közölte a rendőrség.
Gépkocsiba rejtett pokolgép robbant fel vasárnap az észak-iraki Kirkuk olajváros al-Haszír nevű negyedében.

A detonációban legkevesebb nyolc ember életét vesztette. A robbanás közvetlen közelében kigyulladt 25 üzlet és 10 gépkocsi. A rendőrség szerint a merényletben további 28-an megsebesültek. Az egyik forrás szerint a terrorcselekményt egy buszállomás előtt követték el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik