Nagyvilág

Nem kizárt egy török támadás a kurdok ellen

Nem zárta ki a katonai fellépés lehetőségét a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) észak-iraki állásai ellen vasárnap Ali Babacan török külügyminiszter.

A Teheránban tartózkodó politikus azt követően nyilatkozott, hogy tárgyalt iráni kollégájával, Manusehr Mottakival. Hangoztatta, minden lehetőséget mérlegelnek. A kérdést tárgyalások útján, vagy akár katonai erővel is rendezhetik. Ankara azt fogja tenni, ami szükséges, hogy megállítsa a kurd szeparatistákat – tette hozzá.

Iráni tárgyalópartnere ugyanakkor úgy látta, Észak-Irakban a külföldi csapatok érkezésével megnövekedett a terrorista cselekmények száma. Szerinte ezek mögött Izrael és az Egyesült Államok áll. Mottaki segítséget ígért Ankarának a PKK elleni küzdelemben, de ennek mibenlétét nem részletezte.

A török külügyminiszter, aki azért érkezett Iránba, hogy támogatást szerezzen a PKK elleni beavatkozáshoz, háláját fejezte ki Teherán együttműködéséért, de nem sorakozott fel Mottaki vádjai mögé. Kijelentette: “nem hiszi, hogy az Egyesült Államok terrorszervezetet támogatna.”

Hangoztatta, hogy Törökország bármilyen eszközt kész felhasználni a PKK és a terrrorizmus elleni harcban. A nemzetközi együttműködés és a szolidaritás az egyetlen lehetőség a terrorizmus elleni harcban – mondta Ali Babacan.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik