Nagyvilág

Izraeli önbíráskodás?

Önbíráskodásnak nevezte vasárnap Mohamed el-Baradei, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) igazgatója a Szíria elleni izraeli légicsapást, és felvilágosítást követelt a művelet célpontjáról.

“Egészen a mai napig nem kaptunk semmiféle információt, amely szerint Szíria titkos nukleáris tevékenységet folytatna” – mondta Baradei a CNN amerikai hírtelevízióban.

“Rendelkezésünkre áll egy rendszer, amelybe, ha egy ország megtudja egy másikról, hogy atomprogram kifejlesztésén dolgozik, akkor hozzánk fordulhat ezzel. Nekünk jogunk van a helyszínen vizsgálódni. De ha először bombáznak, azután kérdeznek, az teljesen aláássa a rendszert, és nem vezet megoldáshoz” – mondta. “Őszintén szólva, nagyon nyugtalanítónak tartom a helyzetet” – tette hozzá a NAÜ igazgatója..

Amerikai és brit lapértesülések szerint a szeptember 6-i izraeli légicsapás célpontja egy készülő atomreaktor volt. Szíria viszont azt közölte, hogy egy használaton kívüli kaszárnyát érte a támadás.

Baradei a CNN műsorában Iránról is beszélt. Elmondta: nincs semmiféle bizonyíték arra vonatkozóan, hogy Irán ténylegesen nekilátott volna atombomba előállításához. A NAÜ vezetője úgy vélte, hogy a perzsa államnak, még ha tényleg ezzel próbálkozna, akkor is még hosszú évekre lenne szüksége ahhoz, hogy atomfegyver birtokába jusson.

Baradei úgy ítélte meg, hogy az Egyesült Államok közelmúltbeli fenyegetéseivel csak “olajat öntött a tűzre”. “Van időnk. A diplomáciai eszközökön és az ellenőrzési tevékenységen kívül nem látok más megoldást” – hangoztatta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik