Nagyvilág

Harckészültségben a török hadsereg

A Reuters szombati jelentése szerint a török légierő vadászgépei átfésülik a határmenti övezeteket, a Kurd Munkapárt (PKK) fegyvereseinek táborait keresve. Péntek este a török-iraki tárgyalások kútba estek, s hivatalos forrásokból a hírügynökség úgy értesült, hogy nem is folytatódnak.

A Reuters információi szerint Ankara körülbelül 100 ezer, vadászgépek, tankok és ágyúk által támogatott katonát vont össze az iraki határ mentén, a háromezetrre becsült PKK fegyvereseivel szemben.


(Szaddám Husszein uralma alatt, a kilencvenes évek második felében a török hadsereg tavasszal rutinszerűen 35-40 ezer katonával vonult be Észak-Irakba, a lázadó kurdok megfékezésére, az iraki diktátor legnagyobb megelégedésére, csekély eredményekkel – a szerk.)


Már felderítették a terepet

Török katonai forrásokra hivatkozva a jelentés megjegyzi, hogy a napokban a vadászgépek felderítő tevékenységet végeznek Észak-Irak török-határmneti övezetében a hegyekben, míg a katonai helikopterek a falvakara koncentrálnak, a gyalogság meg aknák útán kutat.

A török miniszterelnök-helyettes szerint a hadsereg eddig 24 „korlátozott” műveletet hajtott végre a területen, beleértve az F-16-os vadászgépek és a harci helikopterek csapásait, melyek – a korábbi hírek szerint – nem lakott településeket céloztak. Ám a tény önmagában is jelentős belső menekültáradatot indított el Kirkuk és más kurdok által lakott helységek felé, ami önmagában gondot okoz mind a helyi kurd vezetésnek, mind a nemzetközi segélyszervezeteknek.


A kurdok harcolni fognak

Ankara az elmúlt napokban átadott egy listát az általa keresett PKK vezetőkről a bagdadi kormánynak, követelve kiadatásukat és táboraik felszámolását. Az iraki kormány azonban nem ellenőrzi a területet, mely a Kurdisztáni Regionális Kormány (KRG) hatásköre alatt áll.


Ez utóbbi vezetője, az egyik legrégebben „hivatalban” lévő iraki kurd vezér, Masszud Barzani azt nyilatkozta, hogy képtelen ellenőrízni a PKK-t. Majd vészjóslóan hozzátette: a török invázió ellen harcolni fog.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik