Külföld

„Elpáholták” az ikreket Lengyelországban

admin
admin

2007. 10. 22. 10:55

Új jobbközép koalíció irányíthatja Lengyelországot, miután az eddig kormányzó Jog és Igazságosság súlyos vereséget szenvedett a vasárnapi parlamenti választásokon, eddigi koalíciós partnerei pedig kiestek a parlamentből. Biztosnak tűnik Donald Tusk kormányfői posztja és az is, hogy az új lengyel kabinet nem lesz annyira Amerika-barát, mint elődje.

Tusk másodjára célba ért

A jobbközép Polgári Platform (PO) a szavazatok 41,6 százalékával győzött a lengyel parlamenti választásokon az adatok 91 százalékos feldolgozottsága mellett, így az eddigi legnagyobb ellenzéki párt 208 képviselőt küldhet a 460 tagú alsóházba. Reménybeli koalíciós partnere, a Lengyel Parasztpárt (PSL) a szavazatok 8,8 százalékának megszerzése nyomán 35 képviselői helyet szerzett.

A jelenleg kormányzó nemzeti konzervatív Jog és Igazságosságra (PiS) a választók 30,4 százaléka voksolt, így a PiS 156 képviselőt küldhet az alsóházba. Az eredmény azt jelenti, hogy a PiS nem érte el azt a minimális célját, hogy az elnöki vétó elutasítását megakadályozó mandátumszáma (185) legyen az alsóházban, vagyis Lech Kaczynski köztársasági elnök vétói nem blokkolhatják a kormány döntéseit.

A Jog és Igazságosság eddigi két, populista koalíciós partnere, az Önvédelem és a Lengyel Családok Ligája a voksok 2-2 százalékával messze elmaradtak az 5 százalékos parlamenti küszöbtől és kiestek a parlamentből.



Donald Tusk nyilatkozik (Fotó: MTI)


Bejutott viszont az alsóházba a megújult szocialista utódpárt által kötött pártszövetség, a Baloldal és Demokraták (LiD) a szavazatok 13 százalékával. Mivel az eredmény jóval gyengébb a vártnál, Aleksander Kwasniewski volt államfő, a LiD vezetője bejelentette: végleg kiválik a politikai életből, és folytatja tanári munkáját az Egyesült Államokban. A párt már korábban közölte: nem lép kormánykoalícióra a győztes Polgári Platformmal.


A 100 tagú szenátusban 90 százalékos feldolgozottság mellett a PO 59, a PiS 36, a PSL és a LiD 1-1 mandátumot szerzett, szenátorrá választották a függetlenként induló Wlodzimierz Cimoszewicz exkormányfőt is, és a német kisebbség itt is kap egy mandátumot.


A választási részvétel 14 év óta a legmagasabb volt, országosan elérte az 53,2 százalékot. Ez meglepetésnek számít, a közvélemény-kutatók ennél jóval alacsonyabb részvételt jósoltak.

—-Lech Kaczynski így is beleszólna—-

Donald Tusk, a PO vezetője és miniszterelnök-jelöltje, aki korábban alulmaradt az államfőválasztáson Lech Kaczynskival szemben, az előzetes eredmények nyilvánosságra hozatalát követő első beszédében azt mondta: a tisztesség győzött, és a tisztesség kifizetődik. Sikerült meggyőzni a lengyel választókat, hogy lehet jobb életet teremteni az országban, és azt kívánta minden lengyelnek, érezze jól magát a saját otthonában.

Waldemar Pawlak, a Lengyel Parasztpárt (PSL) vezetője hétfőn közölte: pártja nem sieti el a tárgyalásokat a Polgári Platformmal kötendő esetleges koalícióról, de készen áll a megbeszélésekre.

Jaroslaw Kaczynski miniszterelnök, a PiS elnöke elismerte pártja vereségét, és azt mondta, hogy tehetetleneknek bizonyultak az agresszióval szemben. Ennek ellenére pártja jobb eredményt ért el, mint 2005-ben, most 5 millió választó szavazott rájuk. Azt ígérte, hogy a PiS kemény, elszánt ellenzék lesz. El fogja számoltatni az új lengyel kormányt, amelyet a győztes pártnak kell létrehoznia – ez utóbbi mondattal elutasította a PiS és a PO esetleges koalícióját. Kaczynski a demokrácia győzelmének nevezte a magas választási részvételt.


Az államfő és a PO konfliktusa egyébként máris körvonalazódik: a Wprost című hetilap hétfői cikke szerint Lech Kaczynski beleszólást akar a kulcstárcák (belügy, nemzetvédelem, külügy és titkosszolgálatok) vezetőinek kinevezésébe. Ezt PiS-politikusok megerősítették. Grzegorz Schetyna, a PO főtitkára azonban úgy nyilatkozott, hogy a miniszterek kiválasztása a győztes párt kizárólagos feladata, az államfőnek csak kinevezési jogköre van.


Távolabb Amerikától

Az már bizonyosnak látszik, hogy az újkormány külpolitikája gyökeresen különbözik majd elődjétől. Az új liberális kabinet csatlakozik az Európai Unió Alapjogi Chartájához, így magától értetődően az új európai szerződéshez is – közölte Jacek Saryusz-Wolski, a PO második embere. A tagállamok közül eddig Lengyelország és Nagy-Britannia utasította el az Európai Unió Alapjogi Chartáját.

Bogdan Zdrojewski, a PO választási bizottságának vezetője bejelentette: a Polgári Platform azon lesz, hogy 2008-ban kivonják a lengyel csapatokat Irakból, mivel a katonák már teljesítették küldetésüket.


A politikus szerint az is elképzelhető, hogy az új kormány megszakítja a tárgyalásokat az Egyesült Államokkal a rakétavédelmi rendszer közép-európai telepítéséről, ha Washington cserébe nem ajánl fel megfelelő biztonsági garanciákat.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.