Kurd források szerint a reggeli támadásban tizenhat katona halt meg, és tizenheten megsérültek Yuksekova város közelében, Hakkari tartományban. A kurdokhoz közel álló, belgiumi székhelyű Firat hírügynökség jelentése szerint kurd lázadók a rajtaütés során túszul ejtettek több török katonát. Az információt a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) egy szóvivője megerősítette, ám a török hadsereg nem tett róla említést.
A hadsereg közleményben tudatta, hogy tüzérségi támadás alá vett 63 kurd célpontot, de azt nem pontosította, hogy ezek a célpontok török vagy iraki területen találhatók. Az NTV török televízió értesülése szerint a hadsereg észak-iraki célpontokat lőtt.
Török katonák járõröznek egy országúton, Sirnak tartományban, a török-iraki határ mentén (fotó: MTI/EPA)
Maszúd Barzani, az észak-iraki kurd autonóm régió vezetője Dzsalal Talabani iraki elnökkel találkozott az észak-iraki Erbilben. A megbeszélést követő közös sajtótájékoztatón Barzani kijelentette: Kurdisztán megvédi magát, ha Törökország támadást indít területe ellen. Az ugyancsak kurd nemzetiségű Talabani közölte: soha nem fogja átadni Törökországnak a PKK vezetőit. Ankara korábban jelezte, hogy a válság megoldásához szükségesnek tartja, hogy Bagdad kiadja az Irakban bujkáló PKK-vezetőket.
Eközben a bagdadi parlament határozatban elítélte, hogy Törökország immár napok óta iraki katonai beavatkozással fenyegetőzik. Ezzel egyidejűleg felszólította a PKK harcosait, hogy hagyják el Irak területét, valamint kérte a bagdadi kormányt, hogy tegyen lépéseket a szakadár szervezet iraki területen folytatott tevékenységének megfékezésére.