Nagyvilág

Sarkozy válik

A francia elnöki pár, Cécilia és Nicolas Sarkozy házassága véget ért – jelentette be hivatalosan az Elysée-palota csütörtökön. A közlemény az elnöki pár „kölcsönös megegyezésen alapuló különválását" adta hírül, a bejelentést egyikük sem kommentálta. A Francia Köztársaság történetében először fordul elő, hogy a hivatalban lévő államfő elválik feleségétől.

Az Elysée-palota a közleménnyel hivatalosan is megerősítette azt az értesülést, amely napok óta vezető helyen foglalkoztatja a francia sajtót. Az eljárás hétfőn megkezdődött a nanterre-i bíróságon. Nicolas és Cécilia Sarkozy házassága 11 év után ér véget – írja a Le Monde című francia napilap.

A pár 2005-ben, amikor Nicolas miniszteri tisztséget töltött be, házassági válságon ment keresztül. A sokáig Sarkozy első számú tanácsadójaként számon tartott, és így tényleges politikai befolyással rendelkező Cécilia 2006 elején több hónap különélés után visszatért New Yorkból, s akkoriban a pár újra gyakran mutatkozott együtt a médiában.

Az elnökválasztási kampány alatt azonban Céciliát alig lehetett látni férje oldalán. Május 6-án, az elnökválasztás második fordulóján napközben Cécilia egyáltalán nem mutatkozott a nyilvánosság előtt, nem kísérte el férjét a szavazóhelyiségbe, és később kiszivárgott, hogy Sarkozy felesége nem is szavazott.

Hamis családi idill

Cécília részt vett férjével a közös fotózáson, az „újraegyesített” család öt gyermeke állta körül őket: a Jacques Martin tévészemélyiséggel kötött korábbi házasságából született két lánya, az elnök első házasságából született két fiú, továbbá közös fiuk, a tízéves Louis.



Sarkozy válik 1

Nyáron még együtt nyaraltak Görögországban (MTI/EPA) Képgaléria!


A fotóval kapcsolatban a République des Pyrénées című regionális napilap egyenesen azt a kérdést feszegeti, vajon milyen megegyezés született ahhoz, hogy nem sokkal az elnökválasztás előtt Cécilia visszatérjen férjéhez. „Vagyis az Elysée-palota vörös szőnyegén való bevonulás csak médiacirkusz volt? A gyönyörű család újra együtt csak a politikai színjáték része volt?” – teszi fel a kérdést az újság.

Az elnök felesége június 6-án vett részt először nemzetközi eseményen, a G8 állam- és kormányfőinek németországi csúcstalálkozóján Heiligendamm városában. Az első nap végén azonban visszatért Párizsba, hivatalosan azért, hogy részt vehessen kisebbik lánya születésnapján.

A líbiai út

Ezután július 12-ig nem lehetett hallani róla, ekkor hirtelen kiderült: Líbiában tartózkodik, hogy találkozzék az ott nyolc éve bebörtönzött bolgár ápolónőkkel, akiket azzal vádoltak, hogy szándékosan AIDS-vírussal fertőztek meg több száz líbiai gyereket. Céciliát Kadhafi ezredes, a líbiai vezető is fogadta. Cécilia Sarkozy július 23-án visszatért Tripoliba, majd másnap a nyolc ápolónővel együtt utazott Szófiába, ahol óriási ünneplésben részesült – ám egy szót sem nyilatkozott a médiának.

Augusztus 11-én az Egyesült Államokban, ahol férjével együtt nyaralt, az utolsó pillanatban lemondta a George W. Bush elnök családja által szervezett pikniken való részvételt, hivatalosan „torokgyulladás” miatt. Másnap azonban lefényképezték, amint egy üzletben bevásárolt.

Az Est Républicain című vidéki napilapban jelent meg tőle interjú szeptember 4-én, amelyben azt mondta, hogy „nőként, anyaként” ment Líbiába, és megerősítette, hogy utazásával
kapcsolatban nem hajlandó tanúskodni az ellenzék által követelt parlamenti vizsgálóbizottság előtt.

Sarkozy egyedül lakik majd az Elysée-palotában

Szeptember 20-án, fekete napszemüveg mögé rejtve tekintetét, részt vett első férje, Jacques Martin temetésén. Két héttel később újabb feltűnő távollétre került sor, Cécília ugyanis nem vett részt Nicolas Sarkozy bulgáriai látogatásán, noha ott igazi hősnőként várták. Az elnök azzal magyarázta felesége távollétét, hogy Céciliát „megbántották” a líbiai misszióját ért bírálatok. Ám ez a távollét azonnal felerősítette a pár nézeteltéréseiről megjelent híreszteléseket.

Sarkozy májusi elnökké választását követően a pár és 10 éves Louis nevű fiuk a mai napig nem költözött be az Elysée-palotába, s lapértesülések szerint egy ideje már nem élnek egy fedél alatt. A francia elnök felesége utoljára a július 14-i nemzeti ünnepen mutatkozott férje oldalán. Esetleges válásukról két hete kezdett cikkezni a francia és a svájci sajtó, de az elnöki szóvivő még csütörtök délelőtt sem volt hajlandó kommentálni a „pletykát”.

A Le Nouvel Observateur című hetilap csütörtökön megjelent legfrissebb száma szerint Cécilia egyik ismerősének nemrégiben azt állította: „Feladatomat teljesítettem, elvittem Nicolas-t oda, ahova el kellett hogy jusson”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik