Külföld

Újabb háború készül Szudánban

admin
admin

2007. 10. 12. 12:25

Úgy tűnik, megbukott a 2005-ös békeszerződés Észak- és Dél-Szudán között. Helyszíni tudósítók szerint újabb háború fenyeget. A fő ok a határ meghúzása, illetve az olaj és az abból származó bevételek elosztása.

Az 1983 és 2005 közötti dél-szudáni felkelés vezető ereje, a Szudáni Népi Felszabadítási Mozgalom (SPLM) vezetői szerint a két és fél évvel ezelőtt létrejött átfogó békeszerződést (CPA) a kartúmi kormány nem tartja be. Több helyszíni jelentés is utalt arra az elmúlt hetekben, hogy a mozgalom katonai szárnya (SPLA) újból aktivizálódik. Az olajmezők környékén, különösen Bentiu övezetében a déliek állítólag katonai kiképzőtáborokat működtetnek, oda idegenek nem látogathatnak.

Salva Kiir, a Dél „elnöke” – aki egyébként a két éve, azóta sem teljesen tisztázott körülmények között egy helikopter-balesetben meghalt John Garang örököseként Szudán egyik alelnöke is egyben – a BBC szerint azt mondta a napokban, hogy „visszatérhet a háború, ha a békeegyezményt nem tartják be (az északiak – a szerk.)”

Kiir egyébként az utóbbi időben folyamatosan Jubában tartózkodik, Dél-Szudán nem hivatalos fővárosában.

A BBC kartúmi tudósítója szerint a CPA az elmúlt hetekben „egyre törékenyebbé vált, mivel fontos határidőket nem tartottak be.” A legnagyobb probléma az olajból származó jövedelmek méltányos megosztása Észak és Dél között. A kitermelések ugyanis földrajzilag többnyire a déli övezetben találhatók, bár a határok kérdése vitatott.

Közelednek a konfliktushoz

Andrew Natsios szerint is „valódi a lehetőség a konfliktushoz való visszatéréshez” – idézi a BBC az amerikaiak szudáni megbízottját.

„Ami engem illet, aggódom, hogy mind az északiak, mind a déliek kölcsönösen félreértelmezik egymás szándékait” – mondta Natsios. Hozzátette: további gond, hogy mindkét fél politikai vezetői ellenőrzik a helyi hadurakat, akik a múltban meglehetősen függetlenül cselekedtek, azaz saját érdekeiket tartották szem előtt.


Az olajért harcolnak

Kommentárjában a The New York Times pénteki online kiadása is leszögezi: „A legnagyobb kérdések: az Észak-Dél határ meghúzása és az olajból származó jövedelmek megosztása. A két ügy szervesen összefügg, mivel a legnagyobb tartalékok a határ mentén találhatók. A (2005-ös) békeszerződés értelmében Dél-Szudán lakossága 2011-ben népszavazással dönti el, hogy Szudánban akar élni, vagy létrehozza saját államát. ”


(Ez utóbbi kimenet egyik legélesebb ellenzője, egyelőre a kulisszák mögött, Egyiptom. Kairót idegesíti ugyanis, hogy a Nílus egyik felső ágán egy újabb állam jöhet létre, mellyel külön meg kellene alkudni a vízkvótákról – a szerk.)


A kartúmi kormányt bírálók kiemelik, hogy Omar Hasszan al-Besir elnök és kormánya visszaléptek a az egyezményben vállalt legfontosabb politikai reformok bevezetéséről, vagyis a hatalommegoszástól és a Dél szabad választásokra való felkészítésétől. Ez komoly következményekkel járhat Darfúrra nézve, ahol a lázadók legfontosabb csoportjainak vezetői hasonló okokból szakították meg az elmúlt hetekben a tárgyalásokat a kormánnyal.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

2871252 06/13/2016 US soldiers during a stop of the US armed forces in Riga in the course of the Dragoon Ride II of the Saber Strike-2016 international exercise. Taisija Voroncova/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.