Nagyvilág

Koalíciós válság lehet Németországban

Koalíciós válságot okozhat a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnökének újabb szociális reformra, felülvizsgálatra vonatkozó javaslata.

Szerdai értesülések szerint Angela Merkel kancellár, a szociáldemokratákkal közösen kormányzó Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke elutasította Kurt Beck javaslatát, hogy bizonyos kor fölött növeljék a munkanélküli segély időtartamát.

Merkel az uniópártok (CDU/CSU) közös frakcióülésén kijelentette, hogy a kiadások csökkentésének nincs alternatívája. „A kiadások növeléséhez nem szükséges nagykoalíció” – üzente a kancellár.

A szociáldemokrata pártelnök indítványa – amely egyben a 2004-ben életbe léptetett Agenda 2010 elnevezésű, a jóléti kiadások lefaragását célzó reformprogram felülvizsgálatát célozza – éles vitát váltott ki az SPD-ben.

Beck mindenekelőtt arra tett javaslatot, hogy az idősebb és hosszabb munkaviszonnyal rendelkező munkanélküliek esetében két évre növeljék a segély folyósításának időtartamát, amit a szociáldemokraták több minisztere, elsősorban Franz Müntefering alkancellár és munkaügyi miniszter elutasított.

A vita nem tett jót a pártnak, amúgy is csökkenő népszerűsége szerdai adatok szerint tovább zsugorodott: 24 százalékra esett vissza. A szociáldemokraták táborán belüli nézeteltérésekből leginkább a Baloldal pártja profitált, a Forsa közvélemény-kutató intézet felmérése szerint 13 százalékos népszerűségre tett szert, jelentősen megelőzve a többi ellenzéki pártot.

Noha a szociáldemokraták vezetőjének javaslatát az elmúlt napokban néhány konzervatív politikus is közvetett támogatásáról biztosította, Merkel kancellár elutasította azt. A CDU elnöke – mint a frakcióülésről kiszivárgott – nyomatékosan hangsúlyozta, hogy az előző kormány által jóváhagyott, s a jelenlegi koalíciós kabinet által is elfogadott Agenda 2010 mellett ki kell tartani. A munkanélküli segély növelése helyett a kancellár a munkahelyteremtés szükségességét emelte ki. Az ülésen többen élesen bírálták az SPD elnökét, elutasítva a koalíció politikájának „korrigálását, illetve lejáratását.”

Értesülések szerint a konzervatívok vezetői ugyanakkor felvetettek egy alternatív javaslatot is, amelyet Merkel sem utasított el teljesen. Ennek lényege, hogy a munkanélküli segély meghatározott kor fölötti növelése csakis „költségsemlegesen” történhet, azaz a fiatalabb munkanélküliek számára folyósított segély egyidejű csökkentésével párhuzamosan.

Mivel ezt a szociáldemokraták utasítják el, a jelek szerint teljes a patthelyzet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik