Nagyvilág

Új alkotmányt akarnak a török nők

Törökországi nők védelmében működő emberjogi aktivista csoportok új alkotmánytervezetet kívánnak előterjeszteni, miután a török kormány által előkészített dokumentum szerintük évekkel visszaveti az országot a nemek egyenlőségének tekintetében.

A mintegy nyolcvan női csoport azt sérelmezi, hogy a jelenlegi alkotmánnyal szemben a kormány által előkészített új dokumentum nem biztosít egyenlőséget mindenkinek, a nőket például „sebezhető csoportnak” nevezi, akiket védelmezni kell – írja a BBC.

A kormány gondolkodása jól mutatja, hogy Törökország még mindig egy patriarchális társadalom – véli Selen Lermioglu emberi jogi aktivista.


Védelemre szorulnak?

Ha a kormány elfogadja a jelenlegi alkotmánytervezetet, azzal kinyilvánítja ideológiáját, mely szerint a török nők egy védelemre szoruló csoport – mondta, hozzátéve, hogy ha az ország vezetői ebben a szellemben folytatják munkájukat, annak rendkívül rossz hatása lesz a társadalomra. Nem védelemre van szükségünk, hanem egyenlő bánásmódra, ezt kell tartalmaznia az alkotmánynak is – véli Lermioglu.

Az Erdogan-kormány által javasolt alkotmánytervezet az első perctől fogva heves viharokat váltott ki a társadalomban, mivel tartalmaz egy olyan záradékot, mely engedélyezi a nők számára a fejkendő viselését a felsőoktatási intézményekben. A női aktivisták, a társadalom többi rétegeihez hasonlóan nincsenek egységes véleményen a fejkendő viselésének ügyében.


Viselhető a fejkendő

Az Erdogan-kormány szerint az iszlám fejkendő viselésének engedélyezése az egyetlen megoldás, mellyel a társadalmi csoportok elleni diszkrimináció megszüntethető. A kormány szerint csak így mozdítható el az ország a nemek közti egyenlőség európai listájának utolsó helyéről.

Az új alkotmány a társadalom minden csoportjának érdekeit és értékeit szolgálni fogja – jelentette ki Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök. Törökországban a nők 60 százaléka visel fejkendőt. Az új alkotmány azt a dokumentumot váltaná fel, amely az 1980-as katonai puccsot követően lépett hatályba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik