Az ENSZ-főtitkár felszólította a mianmari katonai kormányzatot, hogy folytasson konstruktív párbeszédet megbízottjával, valamint kötelezze el magát a nemzeti megbékélés megteremtése mellett.
Gambari legutóbb 2006 novemberében tett négynapos látogatást Mianmarban, hogy az emberi jogok nagyobb tiszteletben tartására ösztönözze a juntát. Találkozott a kormányzat legmagasabb rangú vezetőivel és a Rangunban házi őrizetben tartott Aung Szan Szú Csi (Aung San Suu Kyi) Nobel-békedíjas ellenzéki politikussal is.
Közben zárva vannak az üzletek Mianmar legnagyobb városában, Rangunban, ahol nagy számban vezényeltek az utakra rendőröket és katonákat – közölték pénteken szemtanúk. Számos busznak megváltoztatták az útvonalát, az utakon a hadsereg járművei járőröznek. Láthatóan lelassult a gazdasági tevékenység, számos munkavállaló vagy önszántából, vagy a munkáltatók utasítása alapján döntött úgy, hogy nem jelenik meg munkahelyén.
A hatóságok az elmúlt hetek megmozdulásaiból ismert Svedagon pagodához vezető főutakat szögesdrótakadályokkal zárták le. A helyzet hasonló a tiltakozó menetek végpontjául szolgáló Szule pagodánál, és az oda vezető utakon. Az elmúlt két napban a biztonsági erők keményen léptek fel a ranguni tüntetőkkel szemben, aminek következtében tizenhárman meghaltak és több tucatnyian megsebesültek.