Nagyvilág

A terrorveszély válságba sodorta a német koalíciót

Koalíciós válsággal fenyeget Németországban a tervezett biztonsági intézkedések miatt kibontakozott vita. Két konzervatív miniszter különös, a koalícióstárs és az ellenzék soraiban egyaránt felháborodást kiváltó ötlettel állt elő egy esetleges terrortámadás elhárítására.

Pénteki értesülések szerint a nagykoalíciót alkotó konzervatív uniópártok, illetve a szociáldemokraták viszonya a kabinet hivatalba lépése óta eltelt csaknem két évben még soha nem volt olyan feszült, mint most.


Sokkoló forgatókönyvek

Angela Merkel kancellár, a Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és Kurt Beck, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnöke egyaránt mérsékletre szólított fel. A szociáldemokraták elnöke egy pénteki interjúban reményét fejezte ki, hogy az álláspontok mégiscsak közeledhetnek egymáshoz.

A minden korábbinál élesebb vitát a kormány két konzervatív minisztere, Wolfgang Scha:uble belügyminiszter és Franz Josef Jung védelmi miniszter robbantotta ki egyaránt múlt vasárnapi nyilatkozatával. Scha:uble azt hangoztatta, hogy Németországnak terroristák esetleges atomtámadásával is kell számolnia, míg Jung kijelentette: rendkívüli helyzetben a szükséges törvényi rendelkezések hiánya ellenére is utasítást adna egy támadás céljából terroristák által eltérített utasszállító repülőgép lelövésére.


Eldurvult a hangnem

Mindkét nyilatkozat óriási vihart kavart, s a belügy- és a védelmi miniszter által mondottak miatt a koalíciós partner szociáldemokraták még az ellenzéki pártoknál is erőteljesebben tiltakoztak. Scha:ublét pánikkeltéssel, Jungot pedig az alkotmány, illetve a jogállami keretek megsértésének szándékával vádolták. Ennek keretében a hangnem is annyira eldurvult, hogy a szociáldemokrata bírálatok nyomán csütörtök este tiltakozásának jeléül kivonult az ülésről Volker Kauder, az uniópártok frakcióvezetője, amire már rég nem volt példa a Bundestagban.

Ronald Pofalla, a CDU főtitkára pedig egy pénteki nyilatkozatban azt hangsúlyozta, hogy a tárgyszerű megoldások érdekében tárgyszerű hangnemre van szükség. A kialakult helyzet nyomán késő este rendkívüli találkozóra került sor Angela Merkel és Kurt Beck között. Értesülések szerint mindketten mérsékletet sürgettek, s megállapodtak abban, hogy a két párt legfelső vezetése az elkövetkező napokban válságtanácskozáson igyekszik tisztázni a nézeteltéréseket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik