Külföld

Az iráni elnök nem nézheti meg a WTC romjait

admin
admin

2007. 09. 20. 10:48

A New York-i hatóságok szerdán elutasították Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök kérését, aki a jövő heti látogatása alatt koszorút szeretett volna elhelyezni a „Ground Zerónál", a 2001. szeptember 11. terrorcselekmények színhelyén – közölte Paul Browne rendőrségi szóvivő.

A döntést biztonsági okokból hozták a rendőrség, a titkosszolgálatok és a kikötői hatóságok képviselőinek értekezletén. A helyszínen építkezés folyik, ezért zárva van a látogatók előtt – közölték a hatóságok.


Rudy Giuliani republikánus elnökjelölt-aspiráns, aki a szeptember 11-i merényletek idején New York polgármestere volt, sértőnek nevezte, hogy az iráni elnök „a Ground Zerónál, a valamennyi amerikai számára szent helynél kíván turistáskodni”. „Ez az ember megfenyegette Amerikát és Izraelt, menedéket ad bin Laden fiainak és más al-Kaida-vezetőnek, fegyvert szállít az iraki lázadóknak, és atomfegyvert fejleszt ki” – jelentette ki Giuliani a CNN hírtelevízióban.


Ahmadinezsád vasárnap érkezik New Yorkba, ahol kedden, néhány órával George Bush amerikai elnök után beszédet mond az ENSZ-közgyűlésben.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.