Külföld

Kiutasították Karadzic fiát Szerbiából

admin
admin

2007. 09. 15. 19:55

Kiutasították szombaton Szerbiából Radovan Karadzic volt boszniai szerb vezető fiát, akit az előző nap vett őrizetbe a rendőrség Belgrádban, "személyazonossága ellenőrzése" céljából.

Aleksandar (Sasa) Karadzicnak három napja van az ország elhagyására, és egy évig nem térhet vissza oda – közölték a hatóságok. Személyi igazolványa nem felelt meg a szerb törvényeknek, a dokumentum szerint még mindig szerb állampolgár, ezért azt bevonták. Hamis irat birtoklásáért 500 dollárnak megfelelő pénzbüntetésre ítélték – tette hozzá Rasim Ljajic, a hágai Nemzetközi Törvényszékkel (NT) való együttműködésért felelős miniszter. A brit hírügynökség értesülése szerint a fiút azért vették őrizetbe, hogy kikérdezzék apja hollétével kapcsolatban.

Sonja Jovicevic Karadzic, az NT által 12 éve körözött háborús bűnös lánya a boszniai Paléban az AFP hírügynökségnek pénteken elmondta, testvére azért utazott a szerb fővárosba, hogy ötéves fián műtétet hajtsanak végre egy ottani kórházban. Az apát a fia kórházi ágya mellől vitte el a szerb rendőrség különleges alakulata.

“Továbbra is nyomást gyakorolnak a családunkra. Ez a személyazonosság-ellenőrzés csak ürügy a zaklatásunkra” – jelentette ki Sonja Karadzic, hozzátéve, hogy fivérét már augusztus végi Belgrádba érkezése óta figyeli a rendőrség.

Radovan Karadzic két gyereke a Szarajevóhoz közeli Paléban él, amely a boszniai szerbek “fővárosa” volt az 1992-1995 közötti háború idején.

Ljajic miniszter pénteken utalt arra, hogy a hatóságok taktikát változtatnak a Karadzic-családra gyakorlandó nyomás erősítése érdekében. Szerbia együttműködése az NT-vel a délszláv háborúk szökésben lévő főbűnöseinek az elfogásában és kiadásában a feltétele annak, hogy Belgrád aláírhassa az Európai Unióval a stabilizációs és társulási megállapodást. Ez lenne az első lépés Szerbia uniós csatlakozási tárgyalásainak a megkezdése felé vezető úton.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.