Nagyvilág

Már Ausztriát is behálózta az al-Kaida

A terrorista tevékenység gyanújával őrizetbe vett három osztrák egyike működtette azt az internetes honlapot, amelyen különböző propagandaanyagokat, videókat, fenyegetéseket és az al-Kaidáról szóló híreket közöltek a német nyelvű országok felé.

A három, származását tekintve második generációs muzulmán személyt azzal a videoüzenettel kapcsolatban vették őrizetbe, amelyben terrortámadásokkal fenyegették meg a bécsi és a berlini kormányt. Miután kihallgatták mindhármukat, előzetes letartóztatásba helyezték őket. A hatóságok csütörtökön kiszivárogtatták, hogy az őrizetbe vettek egyike, egy 22 éves fiatalember valójában az Ausztriai Iszlám Ifjúság (IJÖ) nevű csoport vezetője. A szervezet nem ismeretlen a rendőrség előtt, radikális és demokráciaellenes megnyilvánulásaival tűnt ki korábban. Az ausztriai iszlám közösség is elhatárolódott tőle.

Kitudódott az is, hogy a gyanúsított működtette a Globális Iszlám Médiafront nevű honlapot – egyfajta internetes hírügynökséget –, amely különböző terrorszervezetekhez kötődő anyagokat terjesztett.


Nem terveztek merényletet


Erik Buxbaum osztrák közbiztonsági főigazgató megerősítette, hogy nem állt fenn közvetlen terroristatámadás veszélye Ausztria ellen, és nem tudnak arról sem, hogy bárki is tervezett volna – közvetlenül vagy közvetett módon – terrorakciót az ország területén.

Azt még nem sikerült tisztázni, hogy a háromfős csoport vezetője milyen mélyen épült be a nemzetközi terrorista hálózatokba.


Robbantási ismeretek a netről


A csoportról kiderítették, hogy az interneten keresztül ismereteket próbált szerezni fegyverekről és robbanóanyagokról, de ilyesmiket a házkutatás során nem találtak. Bebizonyosodott, hogy a vezetőjük 2003-ban Irakba utazott, azt ellenben a hatóságok nem erősítették meg, hogy egy pakisztáni táborban kiképzést is kapott. A belügyminisztérium szóvivője cáfolta azt a televízióban felröppentett hírt, amely szerint az egyik lefogott személy egy úgynevezett alvó terrorista sejt tagja lett volna.


Günther Platter belügyminiszter ugyanakkor értésre adta, hogy a rendelkezésükre álló információik szerint az al-Kaida az utóbbi időben az alpesi országban is fokozta toborzó tevékenységét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik