Nagyvilág

A Duma megszavazta Zubkov miniszterelnököt

Az orosz állami duma pénteken jóváhagyta Viktor Zubkov miniszterelnöki kinevezését. Az új kormányfő jólétet és korrupcióellenes harcot ígért.

Viktor Zubkov

1941. szeptember 15-én született a szverdlovszki területen
1965-ben végzett a leningrádi mezőgazdasági egyetemen
1985-91 között a leningrádi terület tanácsi és pártszerveiben tevékenykedett
1992 januárjától 1993 novemberéig Szentpétervár polgármesteri hivatalában a külkapcsolatokkal foglalkozó osztály helyettes vezetője volt, az osztály élén Vlagyimir Putyin állt.
1993-ban az állami adófelügyelőség szentpétervári részlegének helyettes vezetője, majd vezetője lett.
1999-ben az orosz adóügyi tárca miniszter-helyettesévé, a szentpétervári adóigazgatóság vezetőjévé nevezték ki.
2001 novemberében a pénzügyi tárcánál lett miniszterhelyettes, egyben az orosz állami pénzügyi ellenőrző bizottság elnöke
2004 márciusában nevezték ki a Szövetségi Pénzügyi Monitoring szolgálat – a pénzügyi felderítés – vezetőjévé.
2007. szeptember 12-én Vlagyimir Putyin elnök, Mihail Fradkov kormányfő lemondása nyomán, miniszterelnöknek jelölte.
2007. szeptember 14-én az állami duma jóváhagyta kinevezését.

A képviselők 381 szavazattal, 47 ellenszavazat és 8 tartózkodás mellett fogadták el a Vlagyimir Putyin elnök által kijelölt új kormányfő személyét. Az ellenszavazatokat a kommunista párt (KPRF) képviselői adták le, míg az Haza (Rogyina) – Orosz Hazafiak elnevezésű nemzeti-baloldali párt tartózkodott.

A hadiiparról tartott programbeszédet

A szavazás előtti rövid programbeszédében Viktor Zubkov egyebek között a hadiipari komplexum fejlesztését és az innovatív gazdaság megteremtését jelölte meg az ország kiemelt fontosságú feladataként, hozzátéve, hogy erre a költségvetésben megvannak a szükséges összegek.

Kifejtette: az orosz földgázzal, kőolajjal és egyéb természeti kincsekkel az eddiginél sokkal hatékonyabban kell bánni, s előtérbe kell helyezni az e kincsek feldolgozásával foglalkozó ipar fejlesztését, mégpedig a legfejlettebb technológiák alkalmazásával.

Mint mondta, a gazdaságban a hagyományosan jól teljesítő iparágaknak, így a hajógyártásnak és a repülőgép-iparnak kell különös figyelmet szentelni, és ebben fontos szerephez kell juttatni a létrehozandó állami vállalatokat. A mezőgazdaságról szólva kifejtette, hogy csökkenteni kell a behozatalt, és a meglévő fejlesztési terv alapján pénzt kell fektetni az agrárium modernizálásába és a falusi infrastruktúra fejlesztésébe, a termékszerkezet átalakításába.

Jólétet ígért

Szólt arról is, hogy az új kormány megkülönböztetetten fontos feladatának tekinti majd az orosz gazdaság és közélet stabilitásának növelését. Jelezte, hogy személyi változások is lesznek a kabinetben, és első helyen az úgynevezett szociális tömböt említette. (Mihail Zurabov egészségügyi és szociális fejlesztési minisztert a Komszomolszkaja Pravda című lapban pénteken közölt felmérés szerint a válaszadók 20 százaléka menesztené.)

Zubkov azt is ígérte, hogy kinevezése esetén a kormány hamarosan a nyugdíjak emeléséről szóló törvényt terjeszt az Állami Duma elé, és rámutatott: feltétlenül meg kell találni a makrogazdasági stabilitás megőrzése mellett az adócsökkentés lehetőségét.

Felléppne a korrupció ellen

Zubkov hangsúlyozta: szükségesnek tartja, hogy a lehető legrövidebb időn belül korrupció-ellenes törvényt dolgozzanak ki: a korrupcióról ugyan sok szó esik, de nem határozták meg pontosan, és senki nem tudja, hogy lehetne ellene küzdeni, márpedig a korrupció áthatja a társadalmat és megfojthatja Oroszországot – mondta. Egyben javasolta egy külön szervezet létrehozását a korrupció elleni harcra.

Ezt követően a frakciók vezetői ismertették álláspontjukat, amely már korábban is ismert volt: támogatták Vlagyimir Putyin elnök jelöltjének kinevezését, kivéve a kommunista pártot (KPRF), amelynek vezetője, Gennagyij Zjuganov kijelentette: nem támogatják Zubkov kinevezését, mivel vezetése alatt a kormány az eddigi irányban halad majd tovább, márpedig erre nem vezet út a XXI. századba. A Haza (Rogyina) – Orosz hazafiak nemzeti-baloldali párt képviselői tartózkodtak a szavazástól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik