Nagyvilág

Göncz: elfogadható lett volna a szlovák-magyar megbékélés

Semmi olyan nincs a Magyar Koalíció Pártja által előterjesztett magyar-szlovák megbékélési nyilatkozatban, ami elfogadhatatlan lenne - mondta Göncz Kinga külügyminiszter az MTI-nek.

„Nem láttam ebben a szövegben semmi olyat, ami elfogadhatatlan. Nem is gondolom, hogy a szövegről szól ez a dolog. Ez arról szól, hogy magunkba tudunk-e nézni, el tud-e jutni egy-egy társadalom odáig, hogy elinduljon egy olyan úton, amit mindenki deklarál” – mondta Göncz Kinga. A külügyminiszter hangsúlyozta: mind a két országnak fontos a másik, szoros gazdasági kapcsolatok és civil együttműködések vannak, de ez mintha “politikai szinten nehezebben menne”, talán ennek szól a nyilatkozat elutasítása szlovák részről.

Kedden Pavol Paska szlovák házelnök azt mondta: jelenleg semmi sem indokolja a magyar-szlovák megbékélést célzó bonyolult szövegtervezet előterjesztését. Robert Fico szlovák kormányfő korábban “égbekiáltó pimaszságnak” nevezte az elvárást, hogy a szlovákok bocsánatot kérjenek a magyaroktól, ellenben igencsak indokoltnak tartotta, hogy a magyarok megkövessék a szlovákokat. Ugyanígy nyilatkoztak Fico koalíciós partnerpártjainak vezetői, Vladimír Meciar és Ján Slota is.

A Magyar Koalíció Pártja (MKP) múlt pénteken jelentette be: arra készül, hogy közös megbékélési dokumentum elfogadását javasolja a szlovák és a magyar parlamentnek. A párt azt szeretné, hogy a “Közösen és őszintén” című nyilatkozatot májusban, Európa Napján fogadják el. Céljuk, hogy a törvényhozások közösen nyilvánítsák ki: megérett az idő arra, hogy a két ország közös akarattal lépjen túl a történelmi sérelmeken, mert a közös európai jövőkép kialakításához ez elengedhetetlenül szükséges.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik