Külföld

Tovább nő az amerikai csapatok létszáma Irakban

admin
admin

2007. 09. 11. 08:12

Miközben Washingtonban a politikusok már múlt időben beszélnek George Bush iraki csapaterősítési politikájáról, az amerikai erők létszáma az arab országban folyamatosan növekszik.

A legtöbb amerikai hírforrás úgy számol be az amerikai elnök által januárban meghirdetett csapatbővítési „hullámról”, hogy azt február és június között végrehajtották: a létszám nagyjából 30 ezer fővel mintegy 160 ezer főre emelkedett.

A Pentagon hétfői közlése szerint a most 168 ezer főre rúgó csapatok nagysága azonban október közepén fog „tetőzni”: akkor 172 ezer amerikai katona fog állomásozni Irakban. Richard Sherlock vezérőrnagy, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának műveleti igazgatója közölte: egyfajta „átmeneti” létszámnövekedés fog történni, hogy elérhessék a felkelés elfojtásával kapcsolatban kitűzött célokat. A haderő nagysága azután 160-162 ezer főre vissza fog csökkeni; a 172 ezer fős létszámot előreláthatólag decemberig fogják fenntartani.

Az Irakban állomásozó amerikai haderő nagysága 2006 folyamán 126 ezer és 135 ezer fő között mozgott. Azt megelőzően 2005 januárjában érte el a 160 ezres csúcsot.


David Petraeus tábornok, az amerikai csapatok főparancsnoka úgynevezett bagdadi helyzetjelentését ismertetve hétfőn a washingtoni kongresszusban közölte: mintegy 30 ezer fős létszámcsökkentés lehetséges 2008 augusztusáig anélkül, hogy fel kellene adni az eddig elért biztonsági eredményeket. Ez azt jelenti, hogy nyár végére a tervek szerint 130 ezer főre csökkenhetne a csapatok mérete.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2017. március 20.
Idős nyugdíjas nő távozik a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság ügyfélszolgálatának épületéből a főváros XIII. kerületében, a Váci út 73-nál.
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.