Külföld

Megállapodás körvonalazódik a palesztin-izraeli vitában

admin
admin

2007. 09. 11. 18:49

Az izraeli-palesztin konfliktus megoldását célzó, nyolc pontból álló elvi megállapodás tető alá hozatalán dolgozik keddi sajtóértesülések szerint Mahmúd Abbász palesztin elnök és Ehud Olmert izraeli kormányfő.

Hírek szerint a felek még az Egyesült Államok által kezdeményezett őszi közel-keleti csúcsértekezlet előtt megkötnék az egyezséget. A Maan palesztin hírügynökség megjelentetett a honlapján egy nyolc pontból álló, héber nyelvű szöveget, amelyről azt közölte, hogy az a véglegesítés szakaszában lévő megállapodás.

Miri Ejszin, az izraeli miniszterelnök szóvivője azt mondta, “ilyen dokumentum nem létezik”. Palesztin részről egyelőre nem fűztek megjegyzést az állítólag készülő megállapodás híréhez.

A Maan által kiadott szöveg szerint az Izrael és a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ) közötti tárgyalásoknak a kétállamos megoldáshoz, Izrael és – egy demilitarizált – Palesztina megteremtéséhez kell elvezetniük. A készülő megállapodás szerint a zsidó államnak egy kialkudott határidőn belül ki kell vonulnia Ciszjordániából, és több lépcsőben fel kell számolnia az ottani zsidó telepeket a legnagyobbak kivételével, amelyek területcsere keretében izraeli ellenőrzés alatt maradhatnának.

A tervezet szerint Jeruzsálem egyidejűleg mindkét állam fővárosa lenne: a város zsidó negyedei izraeli, arab negyedei palesztin ellenőrzés alá kerülnének; külön megállapodások garantálnák a szent helyekre való belépést a hívők számára. A dokumentum leszögezi, hogy a palesztin menekültek problémáját igazságosan és (az érintettek számára) kedvezően kell rendezni. Olmert és Abbász utoljára hétfőn tárgyalt egymással Jeruzsálemben, immár harmadszor augusztus eleje óta.

Közben Oroszország élesen elítélte a kedd hajnalban egy izraeli támaszpontot ért palesztin rakétatámadást, és felszólította a feleket, hogy “törjék meg az erőszak körforgását”. A moszkvai külügyminisztérium szerint a felek közös felelőssége az erőszak továbbterjedésének megakadályozása, éppen ezért mindkettőnek “visszafogottságot kell tanúsítania”.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.