Nagyvilág

Elfogták a legnagyobb kolumbiai drogkartell főnökét

Elfogták hétfőn a legnagyobb kolumbiai drogkartell, a Valle del Norte bűnszövetkezet főnökét - jelentették be hivatalosan Bogotában.

A 49 éves Diego León Montoya Sanchez, vagy ahogyan a kolumbiai alvilágban emlegették, “Don Diego, a Hadúr”, szerepelt az amerikai Szövetségi Nyomozó Irodának (FBI) a tíz legfőbb körözött személyről készült listáján, mert azzal vádolják, hogy kartellje több tonna kokaint csempészett az Egyesült Államokba. A Valle del Nortét ezen kívül pénzmosással, valamint különböző jobb- és baloldali fegyveres lázadó csoportok pénzelésével gyanúsították.

Az FBI úgy tudta, hogy Montoyát az egyik fegyveres szervezet, a szélsőjobboldali Kolumbiai Önvédelmi Egységek (AUC) harcosai védték. Az amerikai hatóságok 5 millió dolláros vérdíjat tűztek ki Montoya fejére.

Mint Carlos Holguín kolumbiai belügyminiszter közölte, Montoyát és egyik alvezérét, az ugyancsak körözött Wilber Varelát, azaz “Jabónt” a hadsereg és a titkos szolgálat együttes akciója során fogták el az ország délnyugati, hegyvidéki Valle del Cauca tartományában. A kartell nagyfőnökének tartózkodási helyét egy amerikai kémrepülő segítségével sikerült lokalizálni.

Montoya után azt követően indult meg nagy erőkkel a hajtóvadászat, hogy augusztusban kitudódott: “Don Diego” emberei beszivárogtak a kolumbiai hadseregbe, hogy katonákat toborozzanak a bűnszövetkezet számára. Az ügy miatt két tábornokot leváltottak, négy tisztet, két tiszthelyettest és mintegy húsz katonát bebörtönöztek.

Montoya bűnlajstromán vesztegetés is szerepel: a vádak szerint jelentős kenőpénzeket fizetett a kolumbiai haditengerészet tisztjeinek azért, hogy kapcsolják ki radarjaikat, amikor az ellenőrzőpontokon áthaladnak kokaint szállító hajói.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik