Nagyvilág

A világ haderőkivonást akar Irakból

A BBC Világszolgálatának pénteken Londonban ismertetett nemzetközi felmérése szerint a 22 országban megkérdezettek kétharmada szeretné, ha az Egyesült Államok vezette hadikoalíció kivonulna Irakból.

A 22 országra – Ausztráliára, Brazíliára, Kanadára, Chilére, Kínára, Egyiptomra, Franciaországra, Németországra, Nagy-Britanniára, Indiára, Indonéziára, Izraelre, Olaszországra, Kenyára, Mexikóra, Nigériára, a Fülöp-szigetekre, Oroszországra, Dél-Koreára, Spanyolországra, Törökországra és az Egyesült Államokra – kiterjedő vizsgálatban több mint 23 ezer embert kérdezett meg a BBC World Irakról.

A válaszadók 39 százaléka tartaná helyesnek az Irakban állomásozó nemzetközi erők haladéktalan távozását. Az egy éven belül végrehajtandó szakaszos haderőkivonást 28 százaléknyian pártolják, és mindössze 23 százalék vélekedett úgy, hogy a katonáknak mindaddig Irakban kellene maradniuk, amíg ott nem javul számottevően a biztonsági helyzet.

Az amerikai közvéleményen belül is jelentős többségben vannak a haderőkivonást szorgalmazók: összesen 61 százalék szeretné az Egyesült Államok vezette hadikoalíció távozását. Ezen belül azonban egynegyednél alacsonyabb – 24 százalék – azok aránya, akik azonnali csapatkivonást akarnak, és 37 százalék pártolná a fokozatos, egy éven belüli kivonulást. Az amerikaiak 32 százaléka vélte úgy, hogy a külföldi erőknek a biztonsági helyzet megszilárdulásáig Irakban kell maradniuk.

Az izraeli közvéleménynek is több mint a fele az azonnali, illetve az egy éven belüli távozás híve; az előbbit 24, az utóbbit 28 százalék szeretné. Az izraeliek 40 százaléka ugyanakkor a nemzetközi koalíció maradását pártolja az iraki helyzet biztonságosabbá válásáig.

A vizsgálatba bevont 22 ország közül 19-ben voltak többségben azok, akik az Irakba vezényelt külföldi erők azonnali, vagy egy éven belüli kivonását tartották kívánatosnak. A nagy muszlim országokban kétharmadhoz közeli – Indonéziában például 65 százalék, Törökországban 64 százalék – azok aránya, akik a hadikoalíció késedelem nélküli távozását pártolnák.

A BBC World az idei év elején hasonló kiterjedésű nemzetközi felmérést végzett Amerika globális tevékenységének általános megítéléséről, meglehetősen negatív végkicsengéssel. A brit közszolgálati tévé- és rádiótársaság világszolgálata abba a vizsgálatba 25 ország – köztük Magyarország – összesen több mint 26 ezer állampolgárát vonta be, akiknek 49 százaléka volt rossz véleménnyel az Egyesült Államokról, és 32 százalék ítélte meg kedvezően Washington globális szerepét.

A konkrét világpolitikai kérdések közül a januári felmérésben messze az iraki katonai beavatkozás volt a legnépszerűtlenebb: ezt a 25 ország átlagában a válaszadók 73 százaléka utasította el, és csak 20 százaléka helyeselte.

Az év eleji BBC-vizsgálat során a magyarok 29 százaléka kedvező, 31 százaléka kedvezőtlen véleményt fogalmazott meg az Egyesült Államok globális szerepéről, az iraki háborúról azonban 70 százalék egyértelműen kedvezőtlenül vélekedett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik