Külföld

Megint kiröhögték Bush nyelvbotlásait

admin
admin

2007. 09. 07. 07:33

A nyelvbotlásairól híres amerikai elnöknek Sydney-ben egy felszólalásában sikerült egyszerre két bakival is derültséget keltenie az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) csúcstalálkozójának előestéjén.

George Bush először rögtön azután szólta el magát, hogy egy üzleti fórumon átvette a szót John Howard ausztrál miniszterelnöktől. “Miniszterelnök úr, köszönjük a bevezetőjét. Köszönjük, hogy ilyen nagyszerű házigazdája az OPEC-csúcstalálkozónak” – mondta Bush a több száz fős közönség általános derültségére, majd kijavította magát, és azzal tréfálkozott, hogy az ausztrál kormányfő meghívta a Kőolajexportáló Országok Szervezetének (OPEC) jövő nyári csúcsértekezletére. (Ausztrália sohasem volt tagja az OPEC-nek.)

Az amerikai elnök a másik bakit akkor követte el, amikor felszólalásában felidézte, hogy Howard miniszterelnök tavaly Irakban felkereste az “osztrák csapatokat”. Ausztria nem állomásoztat csapatokat az arab országban, ellentétben Ausztráliával, amelynek 1500 katonája szolgál a térségben.

George Bush mindezt azzal fejelte meg, hogy beszéde végeztével rossz irányba indult el a pódiumról, kicsit elbizonytalanodott, végül az ausztrál miniszterelnök igazította útba.

Bush nyelvbotlásain előszeretettel gúnyolódik az amerikai sajtó. Az elnök mulattató mondatait korábban összegyűjtötték, és nyomtatott formában kiadták Bushizmus címmel.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.