Nagyvilág

Fico kikelt az USA ellen rakétapajzs ügyben

A NATO megkerülése miatt bírálta Robert Fico szlovák miniszterelnök az Egyesült Államokat az amerikai rakétapajzs egyes elemeinek Közép-Európába való telepítésének tervével kapcsolatban.

„Terjesszék az ügyet a NATO elé, és akkor komoly vitát folytathatunk róla” – fejtette ki Fico. A szlovák kormányfő leszögezte, hogy a jelenlegi helyzetben Pozsony nem hajlandó támogatni „ezeket a kétoldalú kalandozásokat”.

Az Egyesült Államok Lengyelországgal és Csehországgal folytat hivatalos tárgyalásokat rakétaelfogó rakéták és egy radarállomás telepítéséről. A rakétapajzzsal Washington olyan „latorállamok”, mint Irán vagy Észak-Korea, esetleges támadásai ellen kíván védekezni.

„A rakétapajzs kérdését kétoldalú ügyként kezelik az Egyesült Államok és Lengyelország, illetve az Egyesült Államok és Csehország között. Ez azonban Szlovákiát is közvetlenül érinti, abban a tekintetben, hogy (a tervet hevesen ellenző) Oroszország folyton kilátásba helyezi, hogy nukleáris fegyvereit a rakétapajzs elemeire irányítja” – fejtette ki a kormányfő. „Márpedig ha ezek a célpontok mindössze néhány kilométerre találhatók Szlovákiától, természetes, hogy nyugtalanok vagyunk” – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik