Külföld

Már nem keresik tovább az amerikai bányászokat

admin
admin

2007. 09. 02. 21:03

Feladták a reményt az amerikai Utah szövetségi államban annak a hat bányásznak a megtalálására, akik augusztus elején egy földmozgás miatt 475 méteres mélységben rekedtek.

“Nem maradt remény, hogy megtaláljuk a bányászokat” – közölte az ABC televízió vasárnapi beszámolója szerint egy szövetségi illetékes, aki bejelentette, hogy a befejezték a keresést. A hat bányász semmilyen életjelet nem adott magáról, de a bánya vezetői hetekig folytatták a kutatást, elképzelhetőnek ítélve, hogy a bányászok egy olyan helyre menekültek, ahol elegendő oxigén volt számukra.


Az augusztus 6-án egy földrengést követően beomlott a Crandal Canyon bánya. A mentők két irányban – függőlegesen és vízszintesen fúrva a hegy belsejében – próbálták megközelíteni a bajba jutottakat. A kutatás azonban tragédiával járt: a hónap közepében egy omlás következtében életét vesztette az eltűnt bányászok után kutató csapat három tagja, további hat társuk megsérült.


Az ABC beszámolt arról, hogy a nap 24 órájában tartó mentési munkálatok során hét vágatot fúrtak a hegy belsejébe, de nem akadtak életjelre, a mélybe eresztett robotkamerák és mikrofonok nem láttak, nem hallottak semmit. Szakértői tesztek alapján megállapították, hogy a több mint 400 méteres mélységben nem lehetett elegendő az oxigénszint a bányászok életben maradásához.


A bánya vezetői azt a reményt is feladták, hogy valaha megtalálják a bányászok holttestét, túl veszélyesnek ítélték újabb mentőmunkások mélybe küldését.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.