Nagyvilág

Lemondott a szexbotrányba keveredett szenátor

Szeptember 30-i hatállyal lemondott mandátumáról a szexbotrányba keveredett Larry Craig idahói szenátor. Feleségével és a szövetségi állam kormányzójával oldalán tette meg a bejelentést szombaton.

“Bocsánatot kérek azért, amit okoztam” – mondta Craig. A harmadik hatéves szenátori mandátumát töltő 62 éves politikus augusztus 1-jén bűnösnek vallotta magát helytelen viselkedés vádjában, amiért 500 dolláros bírságot és 10 nap felfüggesztett börtönbüntetést kapott. A szenátor június 11-én a minneapolisi repülőtér mellékhelyiségében szeméremsértő módon viselkedett. Vesztére egy civil ruhás rendőr irányába próbált közeledni, “félreérthetetlen gesztust” téve, így letartóztatták.


A republikánus szenátos csapdába szaladt bele, ugyanis a mellékhelyiségben éppen egy előre megtervezett rendőrségi művelet folyt, miután a hatóságok értesülést kaptak arról, hogy az homoszexuálisok találkozóhelye. Az eset öt napja derült ki, és azóta össztűz zúdult a szenátorra. Republikánus társai lemondását követelik, megfosztották kongresszusi bizottságokban betöltött vezető tisztségeitől, és a Fehér Ház közleményben adott hangot csalódottságának.


George Bush amerikai elnök a szombati bejelentés után felhívta telefonon a szenátort, és közölte vele: tudja, hogy nehéz döntést kellett meghoznia – számolt be róla Scott Stanzel fehér házi szóvivő. “Craig szenátor helyes döntést hozott mind a maga, a családja, választópolgárai, mind az Egyesült Államok szenátusa szempontjából” – jelentette ki Stanzel.


Craig tagadja, hogy meleg lenne. A mindig a családi értékek kérlelhetetlen védelmezőjeként fellépő konzervatív szenátor azt állítja, hogy valóságos boszorkányüldözés folyik ellene. Craig ügye csak a legutolsó a Republikánus Párt tekintélyét aláásó erkölcsi botrányok sorában. A közvélemény-kutatások szerint a republikánus politikusok félrelépései jelentős mértékben rombolták a kormánypárt népszerűségét.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik