Nagyvilág

Kijárási tilalom Kerbelában a síita ünnep miatt

Meghatározatlan idejű kijárási tilalmat vezetett be Núri al-Máliki iraki kormányfő szerda reggel Kerbelában, miután előző nap félszáz halálos áldozatot követelő összecsapások zavarták meg az ott zajló, nagy tömeget vonzó síita vallási ünnepet.

Máliki szerda reggel érkezett meg a Bagdadtól délre fekvő településre, hogy a – jelek szerint rivális síita fegyveres csoportok között – kirobbant összetűzések után megpróbálja helyreállítani a rendet, és elszállíttatni a zarándokokat a városból. A kormányfő utasítása értelmében a határozatlan időre szóló kijárási tilalom közép-európai idő szerint reggel kilenc órától lépett életbe, s a gyalogosokra és a gépjárművekre egyaránt vonatkozik – jelentette az al-Irakíja állami televízió.


Vérfürdő az ünnepen

Máliki – aki maga is síita – közleményében azt hangoztatta, hogy a városba vezényelt katonai erősítés megérkezése után Kerbelában helyreállították a rendet, az erőszakos cselekményekért pedig a „bukott Szaddám-rendszer maradékaiból szerveződött fegyveres bűnbandákat” okolta. Ennek ellenére szerda reggel szórványos lövöldözés hallatszott a keddi összetűzések fő színtere, Abbász és Husszein imám mecsetjeinek közeléből.

Helyi illetékesek szerint az 52 halálos és több mint kétszáz sebesült áldozatot követelő keddi harcok azután robbantak ki, hogy automata fegyverekkel és pisztolyokkal felszerelkezett síita szélsőségesek, Muktada asz-Szadr radikális hitszónok követői vagy a mozgalmához tartozó fegyveresek megkísérelték ellenőrzésük alá vonni az ünnepségek fő helyszínét. Biztonsági tisztviselők úgy számoltak be a történtekről, hogy a Szadrhoz hű Mahdi Hadseregének tagjai tüzet nyitottak az őrségre két szent hely körül, amelyeket a Badr Brigád, az Iraki Legfelsőbb Iszlám Tanács (SIIC) fegyveres szárnya védett.



Kijárási tilalom Kerbelában a síita ünnep miatt 1

Zarándokok ünnepelnek al-Mahdi síita imám szentélyénél (fotó: MTI/EPA)


Újabb zavargások


A rivális síita csoportok összecsapásai szerdára virradóra Irak más részeire is átterjedtek: fegyveresek Bagdad egyik kerületében, valamint Kúfa városában, Iszkanderíjában, a Bábil tartománybeli al-Hamza körzetben és Nedzsefben is felgyújtották, illetve gránátokkal lőtték a SIIC különböző épületeit.


A síita muzulmánok kedden ünnepelték Mahdinak, a IX. században titokzatos módon eltűnt 12. – egyben utolsó és azóta is visszavárt – imámjuknak a születésnapját. Az évente zarándokok milliós tömegét megmozgató nap a síiták egyik legjelentősebb vallási ünnepe. A hétfőn kezdődött ünnepségek kedd este és szerda reggel érték volna el csúcspontjukat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik