Külföld

Eddig 7 halottja van a bakui épületomlásnak

admin
admin

2007. 08. 29. 07:26

Az azerbajdzsáni Bakuban kedden összeomlott ház romjai alól szerdán reggelig hét ember holttestét emelték ki - közölte a rendkívüli helyzetek helyi minisztériuma.

Az éjszaka folyamán egy a romok alatt rekedt munkás mobil telefonon kapcsolatba lépett a mentésen dolgozókkal, s közölte, hogy mellette még többen is vannak, de állapotukról nem tudott beszámolni. A mentésen dolgozók rövid időközönként csendes perceket tartanak – leállítják a munkagépeket is – hogy meghallják a bent rekedtek segélykiáltásait.


A helyszínen kihallgatták az építkezés munkavezetőjét, aki elmondta, szerinte mi és miért történt. Nem tudta pontosan megmondani, hányan dolgoztak az épületben az omlás pillanatában – 14, vagy 16 munkás – ezért nem tudni azt sem, hányt embert keresnek még. Egy az építkezésen dolgozó munkás azonban az Interfax hírügynökség helyi tudósítójának elmondta: az épület pincéjében rendszeresen körülbelül 20, az ország távolabbi részeiből érkezett munkás aludt, így az áldozatok száma magasabb is lehet.



A mentõalakulat tagjai a romoknál dolgoznak (fotó: MTI)


A hivatalos szervek állásfoglalása szerint a katasztrófát a biztonsági előírások durva megsértése okozta. Ezért még kedden őrizetbe vették az építő vállalat két magas rangú vezetőjét. A cégről egyébként az éjszaka folyamán kiderült, hogy nem volt bejegyezve sem az illetékes állami, sem az önkormányzati szerveknél, engedéllyel nem rendelkezett.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kecskemét, 2017. március 3.
Stadler József akasztói vállalkozó az ellene költségvetési csalás bûntette és magánokirat-hamisítás vétsége miatt indított büntetõper tárgyalásán a Kecskeméti Törvényszéken 2017. március 3-án. A bíróság a vádlottat öt év börtönbüntetésre ítélte.
MTI Fotó: Ujvári Sándor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.