Nagyvilág

Mégis lesznek többnyelvű táblák a kolozsvári egyetemen

A Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) román vezetősége most partner a többnyelvűség tekintetében, a többnyelvű feliratok megjelenítésének új folyamata egy hosszan, nehezen egyeztetett, de immár politikai indulatoktól megtisztított igyekezet - szögezte le kedden Magyari Tivadar rektorhelyettes.

Az MTI-hez is eljuttatott nyilatkozatában Magyari Tivadar azzal kapcsolatosan foglalt állást, hogy az oktatási intézmény folyosóin hétfőn délelőtt “Rauchen Verboten!” és “Dohányozni tilos!” feliratú tábla jelent meg. A rektorhelyettes a sajtóval közölte: a többnyelvű feliratok témája napirenden van a BBTE vezetőségében, de a fenti szövegek nem tartoznak ezek sorába, ismeretlenek magánakciójáról lehet szó.


Mégis lesznek többnyelvű táblák a kolozsvári egyetemen 1


Magyari Tivadar keddi nyilatkozatában kijelentette: az egyetem román vezetősége most partner a többnyelvű feliratok ügyében, e probléma rendezése előtörténete miatt is időigényes és óvatos folyamat lesz. A rektorhelyettes szerint a kezdet reális változásra utal: az egyetemen immár hivatalosan is a többnyelvű köszöntők után kitették az első intézménynév-táblákat is.

“A téma az elmúlt két évben érzékennyé és politizálttá vált. Az egyeztetéseknek nem kedvez a külső nyomás, a témát érzelmi síkra terelő beszólások… A beindult folyamatnak nincs köze semmilyen külső csoport múlt hét végi kísérletéhez. Ennek akár az a volt a célja, hogy ezt a fejleményt kisajátítsa, akár az, hogy zavart keltsen körülötte, különösebben nem foglalkozunk vele” – olvasható a dokumentumban, melynek aláírója arra kér mindenkit: lapozzon a naptárban, ne tavalyi helyzetek alapján közelítse a témát, ne nehezítse a magyar tagozatvezetés munkáját.

A rektorhelyettes által említett “előtörténet” valóban zaklatott volt. Közel két évig dúlt az egyetemen a “táblaháború”, s emiatt az önálló Bolyai Egyetem visszaállítása mellett a többnyelvű feliratok elhelyezését régóta szorgalmazó Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) alelnöke, Hantz Péter és Kovács Lehel adjunktus tavaly november 22-én szerelt fel több magyar nyelvű táblát az épületben. Így akartak tiltakozni az ellen, hogy a feliratozásról már 2005-ben meghozott egyetemi határozatnak addig még nem szereztek érvényt. Ezt követően az egyetem szenátusa mindkettőjüket menesztette.

Hantz Péter a kolozsvári Krónikával közölte, hogy a mostani – ismeretlen eredetű – feliratokhoz nincs köze a Bolyai Kezdeményező Bizottságnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik