Külföld

Szili: fontos az EU reformszerződésének jóváhagyása 2009-ig

admin
admin

2007. 08. 25. 16:24

Az Európai Unió női parlamenti elnökei szombati salzburgi találkozójukon fontosnak nevezték, hogy az EU-tagországok jóváhagyják a közösség reformszerződését 2009-ig, a következő európai parlamenti választások megrendezéséig - közölte Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke.

Az osztrák fesztiválvárosban megrendezett kétnapos, szombaton befejeződött eszmecserén rajta és a házigazda Barbara Prammeren kívül az észt és a holland parlamenti elnöknő vett részt (a görög házelnöknő a közelgő választások miatt nem utazott el Salzburgba).

Az MTI-nek nyilatkozva Szili Katalin elmondta: szükségesnek tartották, hogy a zsákutcába jutott alkotmányos szerződésnek azok az elemei, amelyekről már egyetértés alakult ki, megőrződjenek az új változatban is. – Főleg azért is, mert közöttük van az a korai figyelmeztető rendszer, amely kiemelt szerepet biztosít a nemzeti parlamenteknek. Ugyanis kilencven napon belül lehetőségük nyílna arra, hogy fenntartásaikat közöljék az Európai Bizottsággal a benyújtott javaslatok ügyében – közölte az Országgyűlés elnöke.

Beszámolója szerint a holland kolléganő arra a kérdésre, vajon újabb népszavazást írnak-e ki hazájában vagy pedig a parlament hagyja majd jóvá a reformszerződést, elmondta: bízik abban, hogy a szerződés új megközelítést nyújt a társadalomnak, de kétségkívül nagy a politikusok felelőssége is, hogy megfelelő tájékoztatást adjanak róla. (A holland lakosság népszavazáson elutasította az EU-alkotmányt.)

A salzburgi véleménycseréről tájékoztatni kívánják az EU soros elnöki tisztét ellátó Portugália házelnökét, nem utolsósorban azért, mert “úgy gondoljuk, hogy a parlamenteknek elő kell mozdítaniuk a reformszerződés zökkenőmentes elfogadtatását minden országban”. A holland házelnöknő felajánlotta, hogy jövőre hazájában rendezzék meg a találkozót.

Szili Katalin külön kétoldalú megbeszélést folytatott Barbaba Prammerrel, aki szeptember végén a vendége lesz a Nyugat-Balkánnal foglalkozó budapesti konferencián. A kulturális fővárosok együttműködését érintve megállapodtak abban, hogy jövő tavasszal Budapesten nemcsak Pécs, hanem Linz is bemutatkozhatna mint Európa leendő kulturális fővárosa.

Az Országgyűlés elnöke megköszönte osztrák kolléganője közbenjárását, amelyet kérésére tett a Rába habzása megszüntetésének ügyében. Barbara Prammer megígérte, hogy tovább is figyelemmel kíséri a határ menti környezeti problémákat.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.