Nagyvilág

Iraki lázadók amerikai oldalon

Az al-Kaida terrorhálózat szélsőségesei ellen fordította fegyvereit és most együttműködik az amerikai erőkkel az egyik legnagyobb iraki lázadócsoport, amely nemrégiben még az amerikai katonák elleni véres merényletekkel hívta fel magára a figyelmet - derült ki szombaton egy amerikai parancsnok tájékoztatásából.

David Sutherland ezredes, a forrongó Dijála tartományban állomásozó amerikai erők parancsnoka, “hazafiaknak” nevezte az 1920-as Forradalom Brigádja nevű szunnita csoport harcosait újságírók előtt. Elmondása szerint a volt felkelők az amerikai és iraki biztonsági erők “szemeivé és füleivé” váltak a Bagdadtól északkeletre fekvő tartományban az al-Kaida iraki szárnyának sejtjei ellen vívott harcban.


Sutherland ezredes egyike az első amerikai tiszteknek, aki nyilvánosan elismeri, hogy egykori lázadók harcolnak közös ügyért az amerikai csapatok oldalán egy olyan stratégia részeként, amely nyugtalanítja a központi iraki kormányt, mert abban hatalmának megkérdőjelezését látja. “Baakúbai gárdistáknak hívjuk őket” – magyarázta az amerikai parancsnok Dijála tartomány fővárosára utalva, amely egyike az erőszaktól leginkább fertőzött városoknak az arab országban.


Szunniták

“Felelősségteljes állampolgároknak nevezzük őket. Hazafiak, akik felajánlották szolgálataikat és csatlakoztak a közbiztonság megteremtését célzó erőfeszítésekhez” – tette hozzá.
Az 1920-as Forradalom Brigádjai tagjainak többsége szunnita és Szaddám Huszein egykori katonái közül kerültek ki. Neve a brit uralom ellen 1920-ban kitört iraki nemzeti felkelésre utal. Az első fegyveres csoportok közé tartozott, amely fellázadt a 2003 márciusában kezdődött amerikai megszállás ellen. Amerikai katonák elleni véres merényletek sora fűződik nevéhez, de gondosan ügyelt arra, hogy iraki civilek ne essenek áldozatul támadásainak.


A szunnita arabok és a nacionalista felkelőcsoportok az iszlám szunnita tanainak keményvonalas értelmezése és a polgári lakosságot sem kímélő támadások miatt fordultak el az al-Kaida helyi szárnyától.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik