Nagyvilág

Frattini EU-biztos üdvözölné a német szélsőjobboldali NDP betiltását

Franco Frattini, az Európai Bizottság alelnöke, igazságügyi és belügyi biztosa üdvözölné, ha Németországban betiltanák a szélsőjobboldali Német Nemzeti-demokrata Pártot (NPD).

“Ha egy napon Németországban betiltanák az NDP-t, azt egyértelműen és világosan üdvözölném” – jelentette ki az EU-biztos a Bild am Sonntag német vasárnapi lapnak nyilatkozva. Frattini úgy ítélte meg, hogy az idegengyűlölet és a szélsőjobboldaliság növekvőben van Európában és Németország az EU azon tagállamai közé tartozik, ahol ez a legtöbb gondot okozza.


Súlyos gondok

“Öt olyan ország van az Európai Unióban, amely emiatt különösen nagy aggodalmat kelt bennünk. Ezek közé tartozik Németország, de Franciaország, Belgium és Dánia is és sajnos saját hazámban, Olaszországban sem sokkal jobb a helyzet” – mondta. Ezekben az országokban javítani kell a harc hatékonyságát a rasszizmus és az idegengyűlölet ellen – mind a megelőzésben, mind a reagálásban – hangoztatta az EU igazságügyi és belügyi biztosa. A neonácik rákos daganat a demokratikus országok számára, mint Németország, valóságos fenyegetést jelentenek a demokráciára – hangsúlyozta.


Egyszer már meghiúsult

A Német Nemzeti-demokrata Pártot (NPD) betiltása azután merült fel ismét, hogy fiatalok összevertek a múlt hét végén nyolc indiai származású német állampolgárt a kelet-németországi Mügelnben. Egy korábbi betiltási kezdeményezés 2003-ban kudarccal végződött.

A betiltást most Kurt Beck, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnöke vetette fel a Leipziger Volkszeitung pénteki számában. “Elengedhetetlennek tartom, hogy újra megvizsgáljuk, hogyan lehetne a jogállamban rendelkezésre álló összes eszköz felhasználásával betiltani az NPD-t” – mondta Beck, aki ezt pártja októberi kongresszusán is fel fogja vetni.

A koalíciós partner konzervatív Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) parlamenti frakciójának helyettes vezetője, Wolfgang Bosbach nem tartotta jó ötletnek Beck felvetését. A Netzeitung című német internetes újságnak nyilatkozva arra hívta fel a figyelmet, hogy az újabb betiltási kísérlet kudarca esetén NPD valóságos diadalünnepet ülhetne, amit jobb elkerülni.


Ajánlott videó

Olvasói sztorik