Nagyvilág

Németh Zsolt: Kínának mi lehetünk Európa kapuja

Az emberi jogok helyzetéről és gazdasági együttműködésről is tárgyalt az Országgyűlés Külügyi bizottsága tíznapos kínai látogatásán. Mint Németh Zsolt, a testület elnöke lapunknak elmondta, Kína a világ harmadik legjelentősebb gazdasága, így fontos a rendszeres kapcsolat.

Az Országgyűlés Külügyi bizottsága Németh Zsolt (Fidesz) elnök és Szabó Vilmos (MSZP) alelnök vezetésével tíz napot töltött az ázsiai országban: Pekingbe, Xianba és Tibetbe látogattak el. Mint Németh Zsolt a FigyelőNetnek elmondta, bíztató, hogy rendszeressé váltak a magyar-kínai találkozók (a bizottság tagjait többek között a parlament alelnöke is fogadta), hiszen – emelte ki a politikus – Kína ma megkerülhetetlen világpolitikai tényező. Ráadásul hihetetlen fejlődésének köszönhetően a harmadik legjelentősebb gazdasággal rendelkezik.

„A gazdasági kapcsolatok szempontjából fontos, hogy Kína úgy tekinti Magyarországot, mint egy kaput az Európai Unió felé. A jövőben valószínűleg még több kínai brand fog Magyarországon megjelenni, és a turisztikai együttműködést is igyekszünk szorosabbá tenni” – hangsúlyozta a bizottság elnöke. Németh Zsolt kiemelte ugyanakkor, hogy Magyarországnak a jogállamiságot és az emberi jogokat kell képviselnie a Kínával való tárgyalások során, és reményét fejezte ki, hogy Gyurcsány Ferenc szeptember 2-i látogatásakor – amikor az elnökkel találkozik – is ezt fogja követni. „Emiatt volt fontos, hogy ellátogattunk Tibetbe. Ez is jelzésértékű volt, de valamennyi tárgyalás során napirenden tartottuk az emberi jogok kérdését” – mondta Németh Zsolt.

A látogatás konkrét eredményei között a politikus kiemelte: felvetődött egy Kőrösi-Csoma Sándor-emléktábla felállítása Tibetben, illetve megállapodtak egy testvérvárosi együttműködésről is Győr és Xian között.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik