Külföld

Bush Vietnamhoz hasonlította Irakot

admin
admin

2007. 08. 23. 14:55

George W. Bush két érzékeny érvet vetett fel az iraki beavatkozás folytatására. Az egyik Vietnamot, a másik a legszorosabb szövetségest, a briteket érintette. Az amerikai sajtó szkeptikus az iraki miniszterelnök lehetőségeivel kapcsolatban is.

George W. Bush Kansas Cityben háborús veteránok előtt mondott beszédében az iraki háború folyatásához a Vietnamban történtekből hozott érveket. A The Independent szerint „George Bush elnök első alkalommal idézte a Vietnam-spektrumot, miután aznap 15 amerikai katona halt meg és egyre több jel utal arra, hogy a bevatakozásban részt vevők közötti együttműködés visszavonhatatlanul töredezik”. Miközben egy amerikai tábornok, Jack Keane – a The Independent újságírói megfogalmazása szerint – “igen sötét képet” festett azzal kapcsolatban, hogy a Bászrából hamarosan visszavonandó és amerikai szempontból rossz teljesítményt nyújtó brit erőket amerikai katonák váltanák fel.


Ez utóbbi megjegyzését igen rossz néven vették Londonban. Tetézi a Bush-adminisztráció gondjait, hogy az elmúlt napokban az elnök maga, és munkatársai is komoly kritikákat fogalmaztak meg az iraki miniszternökkel szemben. Malikit legutóbb a Szíriához való közeledés kapcsán fedték meg, ezt viszont az érintett nem teljesen a diplomáciában szokásos szóhasználattal utasította vissza. A szerdai Bush-beszéd ezen is igyekezett korrigálni.


Vietnammal hasonlította össze a mai harcokat

„Sok különbség van az általunk a Távol-Keleten megvívott háborúk, s napjaink terror elleni háborúi között. De van egy, a lényeget érintő azonosság: ezek mind ideológiai harcok” – emelte ki a The Washington Post az amerikai elnök szerdai beszédéből.


Bush hozzátette: „Ma a nevek és a helyszínek megváltoztak, de a harc alapvető sajátossága nem. Mint korábbi ellenségeink, a terroristák, akik ma Irakban és Afganisztánban háborút viselnek, arra törekednek, hogy elterjesszék saját politikai vízióikat – egy olyan kemény életmódot, mely letöri a szabadságot, a toleranciát és az ellenzékiséget.”



Maliki Szíriában: legutóbb a Szíriához való közeledés kapcsán fedték meg (Foto: MTI)


Leáldozóban Maliki csillaga?

A The New York Times szerint a Bush-beszéd egy intenzív fehér házi kampány nyitánya a szeptemberben újrainduló, Irakkal kapcsolatos kongresszusi viták folytatása előtt, miközben a hivatalban lévő iraki miniszterelnökkel, Nuri Kamal al-Malikivel (akit az elnök korábban kulcsfontosságúnak tekintett a demokratikus átmenet szempontjából) kapcsolatban Washingtonban egyre több kérdőjel merül fel, mind a demokraták, mind a republikánusok részéről.

A lap szerint csütörtökön a Fehér Ház nyilvánosságra készül hozni egy, az amerikai hírszerzés által készített jelentést, amely azt mondja: „Az ügynökségek komoly kételyeket fogalmaznak meg azzal kapcsolatban, hogy a Maliki-kormány kezelni képes a szektárius ellentéteket.” A napilap által megkérdezett kormányzati tisztviselők, akik olvasták a jelentést úgy nyilatkoztak, hogy a következtetések „sötét képet festenek Maliki esélyeiről az Irak egységére vonatkozó célokkal kapcsolatban”.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Mentőkhöz menekült az elkószált 14 éves kutya

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.