Külföld

ENSZ-határozat nélkül is független lehet Koszovó

admin
admin

2007. 08. 16. 16:10

ENSZ-határozat nélkül is elképzelhető Koszovó függetlenné válása - mondta Agim Ceku koszovói miniszterelnök egy német napilap csütörtöki számának, hangsúlyozva egyúttal, hogy a pristinai kormány célja a tartománynak a nemzetközi közösség egyetértése mellett megvalósuló függetlensége.

Nem áll érdekünkben az egyoldalú fellépés, hiszen a nemzetközi közösséggel közösen nagyon messze jutottunk, és be is fogjuk fejezni a munkát, igaz, még nem tudjuk, hogyan. Mindenesetre világossá tettük, hogy a 120 napos határidő az utolsó haladék – mondta a politikus a Die Weltnek. “Nem vagyunk agresszívek, csak realisták. Azután (december 10-e után) egyszerűen nincs más lehetőség” – fogalmazott.

A koszovói vezetés reméli, hogy december 10-re, amikor az új jelentést a Biztonsági Tanács elé terjesztik, egyetértés alakul ki a koszovói kérdésben, hogy nemzetközi támogatással kihirdethesse a szerb tartomány függetlenségét – folytatta. “Ha ezt a konszenzust ENSZ-határozat tolmácsolja, annál jobb” – tette hozzá.

Ragaszkodnak az etnikai határokhoz

Agim Ceku szerint Washington és Pristina is megegyezést szeretne, de mindketten felismerik, hogy haszontalan és veszélyes a státuskérdés megoldását “üres rombolási kedv foglyává tenni”. “ENSZ-határozattal jön-e vagy sem, bizonyos vagyok benne, hogy csak igazságos és legitim eljárással jöhet létre, amely a nemzetközi közösség széles támogatását élvezi” – mondta.

A lap kérdésére leszögezte: Pristina mindig is elutasította a tartomány felosztását. Egy ilyen megoldás a multietnikus elvek elárulását jelentené, és másokat is arra bátoríthatna, hogy etnikai határok mentén húzzák meg a határokat – jelentette ki. Azt is hozzátette: a felosztás “emellett nem is azt eredményezné, amit Szerbia akar, mert a legtöbb szerb a tartományban szétszórtan él, és nem csak a Szerbiával szomszédos északi részeken”. Mint mondta, nem tart erőszakhullám kitörésétől. Természetes, hogy türelmetlenek a koszovóiak, a rendezés halogatása csak tovább rontotta a gazdasági helyzetet, de tudják, hogy nem lenne igazolás az erőszakra – jelentette ki.

Az idén nem lesz függetlenség

Elemzők szerint a szerb politikusok is tudják, hogy Koszovó – valamilyen formában – elveszett, de érthető módon egyik sem akarja vállalni, hogy erre nyilvánosan igent mondjon, vállalva az ezzel járó felelősséget. Hiszen alkotmányt sértene, mert a szerb alaptörvényben benne van, hogy Koszovó Szerbia elválaszthatatlan része.

A pristinai vezetőknek ezzel szemben el kell fogadniuk, hogy a függetlenség erre az évre várt eléréséből valószínűleg már semmi sem lesz. Arra is rákényszerülnek, hogy tárgyalóasztalhoz üljenek a szerbekkel, amire korábban nem voltak hajlandók, csupán Martti Ahtisaarival üzenték meg nekik, hogy elfogadhatatlannak tartják minden – hatalommegosztásra, menekültek visszatérésére, vagyonjogi kérdések rendezésére vonatkozó – javaslatukat.

Ha nem is nagy, de létezik a kompromisszum esélye a koszovói rendezésben – mondta a szerbiai tartomány jogállásáról szóló tárgyalások uniós megbízottja egy interjúban, amely a Süddeutsche Zeitung csütörtöki számában jelent meg.
Az Európai Unió számára különösen fontos egyetértésen alapuló megoldást elérni a szerbek és az albánok között.

Nem szabad nem megkísérelni egy európai problémát európai módon megoldani, vagyis egyetértésben, békésen, európai perspektívában – jelentette ki Wolfgang Ischinger német diplomata a lapnak.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2013. február 14.
Egy recepciós munkatárs a Microsoft Magyarország Kft. székházában, a főváros II. kerületében, a Graphisoft parkban 2013. február 14-én. A magyar kormány és a Microsoft Magyarország Kft. tavaly decemberben kötött stratégiai együttműködési megállapodást.
MTI Fotó: Bruzák Noémi
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.