Nagyvilág

A korrupcióval vádolt izraeli nagykövet várja az ellenőröket

Rágalomnak tartja az ellene felhozott vádakat David Admon. Izrael budapesti nagykövete kedden reggel beszélt a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában.

A diplomatát egy izraeli lap azzal vádolta, hogy barátai érdekében használta fel befolyását és kapcsolatait. A nagykövet elmondta, két éve már feljelentették egyszer ugyanezekkel a vádakkal. Az akkori ellenőrzés mindent rendben talált, tőle bocsánatot kértek.

David Admon szerint munkájára féltékeny emberek támadják, ő pedig azt szeretné, ha az izraeli hatóságok alaposan kivizsgálnák a vádakat. Biztos benne, hogy ismét ártatlannak találják. Arra a kérdésre, igaz-e, hogy hazarendelték, a nagykövet azt mondta, hogy senki nem rendelte haza, senki nem beszélt vele, pletykákon kívül semmi nem történt.


Jeruzsálemben a rendőrség szóvivője vasárnap jelentette be, hogy vizsgálatot indítottak Izrael budapesti nagykövete ellen csúszópénzek elfogadásának gyanújával. A Jediót Ahronót című napilap azt írta, a gyanú szerint a diplomata arra használta fel pozícióját, hogy privát üzleti vállalkozásokat indítson el Magyarországon, és kapcsolatai révén “megnyitott ajtókat” fia és üzletemberek előtt kenőpénz ellenében.

David Admont 2004-ben nevezték ki nagykövetnek Budapestre. A keddi interjújában elmondta, hogy megbízatása szeptemberben jár le.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik