Nagyvilág

Szó nélkül lőhettek az NDK-ban

Felszólítás nélkül lőhettek társaik a nyugatra szökni próbáló keletnémet határőrökre, a velük tartó nőkre és gyerekekre – derül ki egy dokumentumból.

Az egykori keletnémet állambiztonság archívumából előkerült irat az első bizonyíték arra, hogy a keletnémet belügyi egységeknél létezett feltétel nélküli tűzparancs a határsértők megállítására – hangsúlyozták szakértők a vasárnapi lapoknak nyilatkozva.


Nőket és gyerekeket is

Az utasítást 1973. október 1-jén adták ki a Stasi egy olyan különleges osztagának magdeburgi egységénél, amelyet azért hoztak létre, hogy megakadályozzák egyenruhások Nyugat-Németországba szökését. A sajtóbeszámolók szerint olyan osztagról van szó, amelynek tagjai szabályos határőr kiképzést kaptak, és a szolgálatot teljesítő határőrök között végeztek fedett tevékenységet.


„Ne habozzanak fegyvert használni akkor sem, ha a határsértést nőkkel és gyerekekkel együtt követik el, amiből eddig gyakran hasznot húztak az elkövetők” – fogalmaz a médiában idézett szöveg. A dokumentum „rendkívüli kegyetlenségről tanúskodik” – vélekedett Marianne Birthler, a Stasi-archívumot kezelő hivatal igazgatója. „Olyan nyílt és világos, amilyenre eddig nem ismertünk példát” – mondta a ZDF televízióban.


Engedély gyilkosságra


A felfedezés jelentőségét az adja, hogy a tűzparancs létezésének tényét tagadták és ma is tagadják egykori keletnémet politikai illetékesek – idézi Birthlert a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung. Andreas Schulze, a – vezetője után – Birthler-hivatalnak nevezett archívumkezelő szóvivője szerint eddig is ismertek voltak olyan részletek szolgálati útmutatásokból, amelyek lövésre adtak lehetőséget, de csak a menekülők figyelmeztetése után. Ilyen figyelmeztetés lehetett a többszöri felszólítás, illetve a levegőbe leadott lövés.


„Engedély gyilkosságra” – vélekedett a Stasi áldozatainak berlini emlékhelyét vezető Hubertus Knabe egy másik vasárnapi lap, a Welt am Sonntag hasábjain. Knabe szerint habár nem általános tűzparancsról, hanem különleges esetekre vonatkozó útmutatásról van szó, mégis jelentős felfedezés. Eddig ugyanis nem került elő egyértelmű bizonyíték arra, hogy az egykori keletnémet vezetés a berlini falnál vagy máshol a határnál menekülni próbálók célzott megölésére adott volna parancsot.


Knabe ezért felszólította a magdeburgi ügyészséget, hogy indítson vizsgálatot gyilkosságra, illetve emberölésre felbujtás gyanúja miatt – olvasható a Welt am Sonntagban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik