Külföld

Az SZDSZ nem érti a kormányt

admin
admin

2007. 08. 11. 16:49

Értetlenül áll az SZDSZ az előtt a döntés előtt, hogy Magyarország egyedüliként nem írta alá a régió országainak tiltakozó jegyzékét az amerikai vízummentesség kiterjesztése érdekében - közölte az MTI-vel szombaton a párt külügyi kabinetének vezetője, aki kifogásolta, hogy ennek oka nem közismert.

Szent-Iványi István közleményében azt írta: lehetségesnek tarják, hogy a lépésnek van méltányolható indoka, “ezt azonban sem a kormány, sem a minisztérium a mai napig nem tárta a nyilvánosság elé”. A politikus hangsúlyozta, hogy pártja a transzatlanti kapcsolatok elkötelezett híve, ezért fontosnak tartanak minden olyan lépést, mely a vízummentesség mielőbbi megadását előmozdítja. Hozzáfűzte: ebben a nagyon fontos kérdésben immár tíz éve csak egy helyben járunk, legfőbb ideje tehát, hogy végre érdemi lépések történjenek.


A Lettország, Litvánia, Lengyelország, Románia, Szlovákia és Csehország által aláírt közös nyilatkozatot Washingtonban tették közzé helyi idő szerint csütörtökön. A hat NATO-tagállam szerint előrelépést jelent, de a vártnál kevesebbet nyújt az amerikai vízummentesség kibővítéséről szóló törvény, amelyet a kongresszus július végén fogadott el. “Amerika szoros szövetségesei közül többekre a jövőben is mesterséges korlátokat kényszerítenek, amelyek nem tükrözik a transzatlanti és a globális biztonság iránti mély odaadásukat és elkötelezettségüket” – áll a közleményükben.


Másként látjuk


Magyarország, amelyet szintén képviselt a washingtoni Dutko Worldwide tanácsadó cég a vízummentesség ügyében, nem írta alá a közleményt, ehelyett levelet jutatott el az Egyesült Államok budapesti nagykövetségéhez, amelyben bátorító lépésnek nevezte az amerikai törvényt.

Odze György, a külügyminisztérium szóvivője az MTI-nek pénteken úgy nyilatkozott, hogy Magyarország azért nem írta alá a vele együtt lobbizó hat NATO-tagállam közös nyilatkozatát az amerikai vízummentesség kibővítéséről szóló törvényről, mert az nem mindenben egyezik a magyar állásponttal. “Magyarország augusztus 8-án közzétette saját álláspontját a Külügyminisztérium honlapján, és egy jegyzékben ezt meg is küldte az Egyesült Államoknak. Ebben minden lényeges elem benne van, amit mi az Egyesült Államok kormányával tudatni akartunk” – hangsúlyozta a szóvivő.


Szigorú feltételek

George Bush augusztus 3-án azt követően írta alá a terrorizmust megelőző óvintézkedések szigorításáról szóló törvényt – amely tartalmazza a vízummentesség kiterjesztésének lehetőségét is -, hogy a szenátus és a kongresszus egy héttel korábban nagy többséggel elfogadta. A jogszabály szerint a vízummentesség megadásának feltételei között szerepel, hogy az elutasított vízumkérelmek aránya ne haladja meg a tíz százalékot. Magyarország esetében tavaly ez a mutató 12,7 volt, a visszautasított kérelmek száma folyamatosan csökken. A másik szempont a “túltartózkodás”: azok aránya, akik tovább maradnak az Egyesült Államokban a vízumban megszabott időtartamnál. Sajtóinformációk szerint azonban, külön megállapodás alapján, olyan országok is kaphatnak vízummentességet, melyek nem teljesítik az említett feltételeket.


A vízummentességet élvező 27 országgal szemben jelenleg a kelet-európai államok polgárainak százdolláros díjat kell fizetniük a vízumkérelemért, meg kell jelenniük az amerikai konzulátusokon és interjún kell részt venniük.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

NEW YORK, NY - DECEMBER 09: People carry signs addressing the issue of sexual harassment at a #MeToo rally outside of Trump International Hotel on December 9, 2017 in New York City.   Stephanie Keith/Getty Images/AFP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.